Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
A piarista gimnáziumban
Számomra egyértelmű, hogy ezt is azoknak köszönhetjük, akiknek a többi „gyönyörűséget". Mi diákok itt nem takaríthattunk, mindent fertőtleníteni kellett. Az iskolai könyvtár csak jóval később nyílt meg. Hordtuk viszont a szemetet a tantermekből. Egyszer, amint éppen egy mocsokkal színültig telt kis kocsit toltunk, s egy járókelő megkérdezte, hova visz- szük, egyik osztálytársam csípőből válaszolt: „jóvátételbe". Az államosítás után egy ilyen „Aranyköpésért" repülni lehetett volna az iskolából. A GIMNÁZIUMBAN Végre sikerült az iskolát valamennyire tisztába tenni, és részben adományokból berendezni. A gimnázium visszatérhetett az ősi épületébe. Én tanulóként először, mert eddig csak köztisztasági dolgozóként léphettem az épületbe. A tanulás feltételei kezdtek megteremtődni, a családunk nyomora viszont megmaradt, és ki is tartott a stabilizációig. Állandóan éhes voltam. Pedig egy fejlődésben levő kamaszgyereknek jól kellene táplálkozni. Szerencsére komoly károsodás nélkül vészeltem át ezt az időszakot. Vigyáznom kellett, hogy meg ne sérüljek, mert a sebek nehezen gyógyultak be. Finoman szólva a ruhatáram sem volt kifogástalan. Ami nem veszett oda Désen, az is leszakadt rólam, vagy kinőttem. Egy katonaruhából átalakított nadrágban jártam. Otthon mezítláb, de az utcára és iskolába ősszel mégsem mehettem így. A Tordánál elesett Zolti bátyám örökségéből maradt cipőben jártam, ami azonban akkora volt, hogy kettőt léptem, mire a cipő is elindult. A negyedik osztály számomra a tanulásban is keservesen indult. Most kellett (volna) tudásbeli lemaradásomat behozni, amihez eleinte sem tankönyveim, sem füzeteim nem voltak. Utóbbiak helyett apám a hivatalából kiselejtezett aktákat hozott, s én a sorok közé jegyzeteltem. Később az iskola néhány tantárgyból tudott könyvet kölcsönözni. Akkor még szokásban volt, hogy egy tankönyvből több egymást követő osztály tanult. Az iskola tehát, miután sikerült a „felszabadítók" után megtisztítani a könyveket, kölcsönzött belőlük néhányat a rászorulóknak. Az összes tankönyv azonban egészen az érettségiig sem állt rendelkezésemre. Matematikára nem is volt szükségem, a többi tárgyat részben mások könyveiből tanultam, s ellenszolgáltatásként, aki valamit nem értett, annak, ha tudtam, megmagyaráztam. Rendszeresen jártam egyik osztálytársamhoz, akinek a matematika volt a gyengéje. Egyébként jó tanuló volt, azóta iskolaigazgató tanár lett, de a matekhoz nem volt érzéke. Valamennyit segítettem neki. 99
