Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
A végjáték
Beköszöntött a március, annak is már a második felében jártunk. Kezdtük megszokni, hogy bombázás van, talajmenti ruszki nincs. Aztán egyszer csak a németek elkezdték a móri horpadást emlegetni, és amennyire a nyelvük egyáltalán lehetővé tette, mindenféle csúnyákat mondtak. Nyíltan magyarul senki sem merte kimondani, mert a „rémhírterjesztésért" is járt - általános recept szerint - a felkoncolás. Mégis egyre több jel vallott arra, hogy közeleg a végjáték. A bombázások gyakoribbak és pusztítóbbak lettek. Egyik este a szokásos hét órai tisztelgő látogatásuk után megnyugodtunk: a mai „műsornak" vége. Lefeküdtünk, ámde éjszaka arra ébredtünk, hogy hatalmas csörömpöléssel bejött az ablak. Most a bombák keményebben dörrentek, s újra éreztük, mint előbb Budapesten, hogy a detonációktól megremeg a föld. Még a gépek „dallama" is más volt és hangerejük gyorsabban változott, ami nyilván nagyobb sebességükből eredt. Meg is állapítottuk, hogy ezek nem „Mari nénik" (ez volt az elavult szovjet repülök egyik beceneve), s nagyobbak a „tojásaik" is. Különös, de eddig még az ablaküvegeink is épek voltak, mert alkalmazkodtunk az oroszok „népszokásaihoz." Este hét óra előtt pár perccel leszedtük az ablaktáblákat, nyolckor nyugodtan vissza lehetett tenni. Szokatlan időpontban, bejelentés nélkül tett vizitjüket nagy modortalanságnak minősítettük. Megkezdődött a németek visszavonulása. Eddig a közlekedés kétirányú volt. Most már csak kelet felől jöttek, méghozzá három napig egyfolytában. A gépkocsikon már sok civil menekült is ült. Ebből könnyű volt felismerni a felvonás közeli végét. Az a bizonyos kritikus nap, amit előbb említettem, 1945. március 22. volt, a szerencsém pedig annál is nagyobb, mint ahogy egykori osztálytársam gondolta:,,Csafc egy nap a világ." Mintha az annyit hallott slágert nekünk erre a napra írták volna, mert már csak ennyi volt a régi világból. Először fordult elő, hogy eredmény, azaz tej nélkül bandukoltam hazafelé a szegényházból. A Kossuth Lajos utcán, az úttest teljes szélességében özönlöttek szembe a németek. Harckocsik, teherautók és mindenféle elképzelhető jármű, vegyesen. A lánctalpak pokoli csattogásában repülőgépekre különösen érzékeny fülemnek semmi hasznát nem vehettem. Ezért nem figyeltem fel a közeledő veszélyre. Egy korábbi bombázás eredményeként a járdát eltorlaszoló romot kellett kikerülnöm. Felhasználva két autó közötti távolságot, kezemben A VÉGJÁTÉK 86
