Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
A végállomás – Veszprém
Világképüket a gyerekek nyilván nem maguk alakították ki, hanem előregyártott elemekből rakták össze. Más szóval nézeteik szüleik megy- győződését visszhangozták. Ez is egy bizonyíték a magyar középosztály politikai éretlenségére. A végállomás - Veszprém Jóska bátyám fogta a vándorbotot, a feleségét és felkerekedett. Mi szél fújta éppen Veszprémbe, azóta sem tudtam meg. írt, hogy lakást szerzett, mi is elférünk benne, jöjjünk utána. Ajánlatát érdemes volt megfontolni, s szerencsénkre apám ismét világosan látott. Ezek az őrült nyilasok aligha fogják Budapestet súlyos harcok nélkül feladni, különben sem ők döntenek, hanem a németek. Nekik a magyar főváros egyáltalán nem drága, ha ezzel saját hazájukat védhetik. Márpedig bebizonyosodott, hogy ebben a háborúban egy nagyváros a legjobb erődítmény. Tartani fogják tehát, amíg csak lehet. Akkor pedig, még ha a harcokat túl is élnénk, az éhenhalásra itt lenne a legnagyobb esélyünk. Tehát megyünk, - s ment is minisztériumba. Ott már régi ismerősként fogadták.- Veszprémbe akar menni? Jó. Meg is várhatja, amíg megírjuk az áthelyezést. Másnapra teherautót rendelt, amit azonban reggel hiába vártunk. Bement a céghez reklamálni. Közben nagy késéssel mégiscsak megérkezett az autó. A „kedves", ezúttal civil sofőr sem várni, sem a rakodásnál segíteni nem volt hajlandó, sőt a barátnője személyében „kocsikísérőről" is maga akart gondoskodni. Tiltakozásunknak néhány „érdeklődő" megjelenése is nyomatékot adott. így a hölgy végül helyben maradt, a rakodás viszont nekünk jutott. Toncsi bátyám nem volt otthon, így szegény törékeny édesanyámmal ketten kellett mindent felpakolnunk. Mire apám hazaért, már nyomunk sem volt. Másnap, november vonattal jött utánunk. Ismét úton voltunk. Ez most nem volt kalandos utazás, csak kényelmetlen. A végig haragot tartó sofőr mellett most is anyám ült a két kisebb testvéremmel. Mi Zoli öcsémmel a platón. Ismét november volt, borult ég, szürke, szomorú idő. Éppen négy éve, ugyancsak novemberben kezdődött hosszú vándorlásunk. Akkor reményekkel telve indultunk feltámadni látszó hazánkba, most a teljes összeomlás felé tántorgó Magyarországon kerestünk olyan zugot, ahol talán megúszhatjuk, hagy maguk alá temessenek a romok. 78
