Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
Az új környezet – Dés
Ami pedig fennhéjázó ígéretét illeti, négy év múlva sajnos betartották. Az elképzelhető legrosszabbkor valóban elfoglalták Tordát. Eközben a kocsisor lassan araszolt előre, s végre mi is sorra kerültünk. A feszült helyzethez képest a vámvizsgálat aránylag kulturáltan folyt. Még komikus mozzanata is akadt. Tekintettel öcsém korára, a bilinek könnyen hozzáférhetőnek kellett lenni. Nos, a vámos ezt a csomagot vette először kézbe, majd a papírt kibontva, utálattal rakta félre. Egyébként korrektül viselkedett. Talán azért, mert tudta, a mérkőzés most kivételesen két kapura megy, a magyar fél minden túlkapásra hasonlóval válaszolhat. De ne tételezzek fel mindig rosszat, lehetséges, hogy egyszerűen csak emberséges volt. Hamar befejeződött a vámvizsgálat és anyámmal mi is átléphettük a határt. Amikor szüleim megölelték egymást, anyám első kérdése így szólt:- Nem ért csalódás?- De igen. - Kongott szomorúan a válasz.- Mondj el mindent!- Most nem. Akkor erre a párbeszédre alig figyeltem fel. Ezalatt a román teherautó a határ egyik, a magyar a másik oldalán egymáshoz farolt, és amilyen gyorsan csak lehetett, átrakták a szállítmányt. Közben én, immár közvetlen közelről tovább bámultam a magyar katonákat, még a szegény bakákat is, pedig ők aztán elegánsnak aligha voltak nevezhetők, de volt rajtuk valami csodálatos: a kis piros-fe- hér-zöld sapkarózsájuk. Lassan szürkülni kezdett, sejtelmes, áttetsző, halvány-kékes fényben úszott Kolozsvár, majd egymás után gyulladtak ki a lámpák is. Nemsokára elindultunk a veszélyes szerpentinen lefelé. Teljesen besötétedett, mire megérkeztünk Zolti bátyámékhoz, akik a pályaudvar mellett laktak. Apám továbbment a teherautóval Désre. Mi többiek a hosszú nap után éjszakára még ott maradtunk. Én pedig a nap élményeitől elragadtatva úgy hajtottam le a fejem, mint aki megérkezett a mennyországba. Az ÚJ KÖRNYEZET - DÉS Másnap anyámmal és testvéremmel vonaton utaztunk a Kolozsvártól még hatvan kilométerre északra fekvő Désre. Az erdélyi viszonylatban szelíd mezőségi tájnak csak egyes képfoszlányai maradtak meg emlékezetemben, pedig ezt az utat néhányszor még megtettem. Szamosújvárra halványan emlékszem, meg arra, amit anyám mondott róla: 40