Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

1956

a főtechnológus arra járva meglátta, és elrendelte a söntölést. Feri bácsi, a művezető pedig azt hitte, hogy ez az én „ármánykodásom" következménye. Elképzelhető, hogy milyen „szakvéleményt" adott rólam, merthogy kértek egy hatelemistől egy mérnökről.

Nagy élvezet volt olyan gyárban dolgozni, ahol volt egy elektrolizáló kád, meg százötvenkilenc ugyanolyan, hozzá vagy húsz mérnök, akik között én voltam a legkisebb sarzsi. Maradhatott-e értelmes feladat számomra? Munkám maga volt a szellemi nihil. A legszakmaibb elfoglaltságom: műszakonként egy voltmérővel végig kellett mérnem a kádfeszültségeket. Valamennyi kádon volt voltmérő, de hátha elromlott. A másik állandó elfoglaltságom a baleseti jegyzőkönyvek felvétele volt. A megismétlődő ok: a forró timföldpor befolyt a bakancsukba. Amíg én a kohóban voltam, ennél súlyosabb baleset nem történt. Korábban volt halálos baleset is. Ma sem értem, hogy ahol ennyire nem volt szellemi munka, minek kértek az egyetemtől még négy mérnököt. Három, később négy műszakban dolgoztunk. Éjszakás műszak után nappal képtelen voltam kialudni magam. Négy óránál többet akkor sem, ha egész nap feküdtem volna.

Ebben a sivár világban egyszer csak jött egy ötletem. A kádfeszültségek szabályozása közvetlen emberi beavatkozással történt. A kádakra szerelt motorral az anódokat függőleges irányban mozgatva állították be a pólustávolságot. Az optimum megtalálása a zavartalan és gazdaságos üzemmenet szempontjából fontos volt. A szükségesnél több energia felhasználása önmagában is nagy veszteséget jelentett, s üzemzavart is okozhatott. Ha kádanként akár csak tizedvoltot is meg lehet takarítani, az a sorba kapcsolt kádsoron már 16 Volt szorozva ötvenezer Amperrel igen jelentős teljesítmény. Ráadásul a többletenergia kárt is okozhat. Arra gondoltam, hogy a feszültségszabályozást automatizálni lehetne. Bár mi elektrokémikusok elég sok elektrotechnikát és automatizálást is tanultunk, célszerűnek tartottam egy villamosmérnök bevonását is. Ezért egy nálam pár évvel idősebb vezető beosztású kollégához fordultam javasolva, hogy dolgozzuk ki együtt. Tetszett is neki az ötlet, részletkérdésekben tanácsokkal segített is, de az alapgondolat tőlem származott, és a munka oroszlánrészét is én végeztem. Elkészülve a kapcsolási rajzokkal és a javaslattal megmutattam neki. Kisebb módosítást javasolt. Két nap múlva átdolgozva ismét eléje tettem.„/gt/ jó, de én nem tudtam annyit segíteni, amennyit szerettem volna, add be egyedül!" Hiába kapacitáltam, hát beadtam egyedül. Kiadták neki elbírálásra, és elutasította. Indoklás: „Minden kádra egy rádiót kellene szerelni." Még ha így is lenne, bőven megtérülne, de nem is igaz, mert egyetlen központi helyen elhelyezett automatikát

136