Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

A családunk

1

részt kimentek Magyarországra. A szászok maguk alkottak zárt közösséget - nagyapám magyarsága különben is nagy csalódást okozott nekik - román férj pedig a családunkban egyszerűen elképzelhetetlen lett volna.

A családhoz tartozott még Panni, azaz Petras Anna. Egészen fiatalon román cselédlányként került nagyszüleimékhez. Hetven évig kérhetet- len hűséggel ragaszkodott hozzájuk, anyám kivételével valamennyiüket túlélte. Amikor megszülettem, már régen nem cselédnek, hanem családtagnak számított. Nagyapám leányának fogadta, és gyermekeivel azonos örökrészt hagyott rá. Sok persze egyiküknek sem jutott. Magyarrá vált anélkül, hogy rendesen megtanult volna magyarul, viszont félig elfelejtette az anyanyelvét is. Furcsa kiejtése, maga kreálta szavai egyszerre voltak mulatságosak és kedvesek. Ragaszkodása, ahogy a család tragédiája, majdnem teljes kipusztulása után is kitartott az életben maradottak mellett, ahogy kölcsönből, amelyet utóbb az utolsó lejig visszafizetett, eltemette nagyanyámat és nagynénémet, ahogy visszautasította a román hatóságok csábító ajánlatát, miszerint nagyszüleimék házát, szőlőjét a nevére íratják, ahogy engem, mint kisgyereket a hóna alatt hordott, s amilyen szeretettel évtizedek múlva fogadott, fényes bizonyítéka annak, hogy a román nép nem rossz, hogy lenne remény a békés, sőt baráti együttélésre.

Anyám 1906-ban született, és tíz évesen már menekülni kényszerült a román betöréskor. Mesélte, hogy útközben mindegyre visszatolatták a vonatukat, mert vágtatva jöttek szembe a német katonai szerelvények. Lelkesen éljenezték őket, s azok egy-kettőre rendet is teremtettek. Kemény leckét adtak a két évvel korábbi szövetségeseknek. A románok katonailag elszámították magukat, de politikailag bevált az elképzelésük. Anyámék hát rövidesen visszatérhettek, s még rövid két évre a magyar állam is. Anyám folytatta a tanulmányait az a gyulafehérvári irgalmasrendi apácák iskolájában, a négy osztályos elemi után a négy polgárit is kijárta, majd különbözeti vizsgát téve a Majláth Gimnáziumba iratkozott. A gimnáziumot még elvégezhette, de érettségi vizsgát már nem tehetett. Addigra elvették az iskola nyilvános vizsgáztatási jogát, érettségi bizonyítványt már csak román gimnáziumban románul lehetett szerezni. Anyám nem beszélt tökéletesen románul, de ez különben is teljesen mindegy volt, mert a diákokat perfekt román nyelvtudással és tökéletes tárgyi ismeretekkel is ugyanúgy megbuktathatták. Általában kétszer-háromszor még kísérleteztek, aztán kimentek Magyarországra. Pontosan ez volt az intézkedés célja: előbb csökkenteni az akkor még döntő magyar szellemi fölényt, majd fokozatosan megfosztani az erdélyi magyarságot az értelmiségétől. Szóval akkor is volt már „kultúrpolitika".

13