Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Katonásdi

Egy fél óra múlva megszólalt:,,Ha ilyen messze van a szálloda, menjünk inkább villamossal! "Körülnéztem, a Nyugati-pályaudvarnál jártunk.

A középdöntő már nagy verseny volt. Három csoportba osztva részt vett rajta majdnem a teljes magyar élmezőny. Csak a három nagymester volt felmentve alóla. Mesterek, profik között csodára már nem voltam képes. Bár jól kezdtem, egy ideig veretlen voltam, a végére nagyon elfáradtam és tizennégy résztvevő között a tizedik helyen végeztem. De szereztem egy értékes skalpot: nyertem Flórián Tibor korábbi magyar bajnok ellen.

Egyik idegtépő húsdarálóból a másikba, hazaérkeztem a vizsgaidő- szakba. A második félévben nem sikerült az első eredményét megismételni. Szervetlen kémiából aratott a halál. Straub Gyula, közkedvelt nevén Piusz, közel ötven százalékos hatásfokkal termelte az utóvizsgázókat. Erre a tárgyra most is úgy emlékszem, mintha a Gellért hegyet kellett volna elhordanom. Háromszáz oldalas nyomtatott jegyzet csontnélküli adattömeg, csak a kötőszavakat nem kellett megtanulni, egyetlen felesleges szó nem volt közte. Örülhettem az elégségesnek. Azért a jó átlagom, további szabadságom előfeltétele, hála a többi tárgynak, összejött.

Katonásdi

A nyári katonai táborban Szentendre-Izbégen három zászlóalj volt. Egy tényleges, egy tartalékos és az egyetemi. Rajonként sátrakban laktunk. A felszereléskor repült gatya, kapca, gázálarc... Elég volt mindazt elkapkodni, nemhogy ellenőrizni lehetett volna. Mivel vegyvédelmi alakulat voltunk, egy alkalommal elárasztották a körzetünket brómaceto- fenollal. Kegyetlenül tud csípni. Próbáltam felvenni a gázálarcot, nem ment. Néztem a méretét, nullás volt, gyerekméret. Meglátott egy tiszt, szólt, hogy vegyem fel. Mutattam, hogy kicsi. Erre ideadta az övét, és kiszaladt a táborból. A másik élvezetet a lábbelink szolgáltatta. Utászcsizmáink alighanem a Don-kanyart is megjárták. Mintha vasból lettek volna, lehetetlen volt felpuhítani. Állandóan lábfeltöréssel látogattuk az orvosi rendelőt. Egy hétig én is félcipőben sántikáltam. A másik két alakulat persze kajánul figyelt minket. Sőt mást is tettek, igyekeztek megkeseríteni az életünket. Hogyisne, az „urak" jönnek egy hónapra üdülni, hát ne nagyon élvezzék. Ha újoncaink közül elkaptak valakit, mindig találtak ürügyet a „fegyelmezésre", fekvőtámaszokra stb.

120