Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)

Az államosítás

a sakkra fordítottam. Sőt, a nem szabad időmben az órákon is ezzel foglalkoztam. Magyar Gyuszival vakon sakkoztunk. Eleinte öt lépésenként rajzoltunk egy diagramot, később már arra sem volt szükség. Vöröskuti Lívia tanárnőnek szokása volt előbb németül feltenni a kérdést, s csak azután szólítani fel a felelőt. Egyszer csak hallottam a nevemet. A másik padszomszédom jól tudott németül és súgta a választ.

Én a kérdést nem is hallottam, a választ is csak félig értettem, de megismételni tudtam.

Aztán jött a többi kérdés és súgás, s én hibátlanul feleltem. A végén a tanárnő: „Most már mondja meg, mivel foglalkozott a padban?" Sajnos őszinte voltam, mutattam a német szótáramat, abba írtam a játszmát. Év vége felé jártunk, s talán tíz oldal tele is volt írva szavakkal.-A többit mind tudja?- Láthatja, tanárnő.

Hanem aztán a következő oldalon: Albin ellenesei.

Még ezt is megpróbáltam volna megmagyarázni, ha az osztályból ki nem tör a kollektív röhögés. Az óra nagy része elment az én nevelésemmel. Egy szó mint száz, az új tanárnak sem lettem a kedvence.

A sakk oly mértékben része lett az életemnek, hogy részletesebben is szólnom kell róla. A nagyobb családban mindenki sakkozott, méghozzá ahhoz képest, hogy csak szórakozásból űzték, erősen. Tizenkét éves koromban apám még bástya fórt adott. Két év múlva utolértem, akkor naponta rendszeresen két partit játszottunk. Tizenöt évesen már én voltam erősebb (nemcsak nála). Ötödik gimnáziumban megszerveztem az iskolai sakkbajnokságot. Esélyes voltam a megnyerésére, de egy Kosa nevű nyolcadikos ellen beleléptem egy mattba. így csak második lettem. Vele évtizedek múlva az utcán találkoztam. Mondtam, hogy de régen láttalak. Mire ő: „Hát az nem csoda, Venezuelában élek, haza csak látogatóba jöttem."

Még ebben az évben részt vettem az Országos Népi Bajnokság Veszprém megyei versenyén. A „népi" azt jelentette, hogy igazolt játékosok nem nevezhettek. Harmadik lettem, szép oklevelet kaptam Maróczy Géza aláírásával. A „siker"egyetlen szépséghibája, hogy mindössze hárman indultunk.

Jártunk apámmal a „szentkocsmába". Ez az intézmény sem „szent", sem „kocsma" nem volt, de mindenki így hívta. A szokatlan formájú szecessziós épületben ma a megyei könyvtár van. Valamikor papi tulajdonban volt, innen a „szent". Földszintjén klubhelyiség, ahol lehetett sakkozni, kártyázni, folyosóján pingpongozni.

111