Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
Az államosítás
aki lemondott a papi hivatásról, elmentek. Egy új diák is érkezett Keszthelyről, Magyar Gyula, állandó sakkpartnerem és haláláig barátom. A barátságot még a politika sem tudta felszámolni, noha az utolsó évtizedekben ebben a kérdésben egyre távolabbra kerültünk egymástól. Az új tanárokkal együtt alapvetően új szellem jött. Például Szokolszky tanár elvtárs azzal traktálta az osztályt, hogy amikor 1940 nyarán a magyar hadsereget mozgósították Románia ellen, a legénység azt tárgyalta, hogy a saját tisztjeik közül kiket fognak agyonlőni. Arról nem beszélt, hogy adott helyzetben neki mi lett volna a kötelessége. О szerencsére nem sokáig rontotta nálunk a levegőt. Ilyen habitussal nyilván ennél magasabb beosztásra találták hívatottnak. Az új tanárok nagy része friss diplomás volt. Nem csoda, hogy a negyvennégy főre csökkent, de ellenséges hangulatú osztállyal nehezen boldogultak, és a tanulmányi színvonal is jelentősen gyengült. A matematika-fizika szakos Döbrentei Éva volt az egyetlen, aki tartani tudta a korábbi színvonalat. A dolgát megkönnyítette az is, hogy ezekbe a tárgyakba nem kellett ideológiát erőltetni. Új osztályfőnökünk Takó B. Tibor politikailag erősen elkötelezett, de legalább is velem szemben, talán székely szolidaritásból, tudott elnéző is lenni. Egyszer, amikor az oroszországi forradalmakat tanultuk - ennél fontosabb téma magyarból sem létezett -, az „ellenforradalmi" fekete százak rémtetteiről volt szó, lezseren bemondtam, hogy „lásd GPU". Mindenki hallotta, de ő elengedte a füle mellett. Ilyesmiért pedig legjobb esetben is repülni lehetett az iskolából. Mint ahogy később Rimay Bélával, egykori cögerrel, az osztály legjobb tanulójával történt. О később 56-nak is megfizette az árát. Az óráknak egyébként is „izgága" szereplője lettem. Történelem címen a csapból is osztályharc folyt. Egy rakás sületlenséggel traktáltak. Például megtudtuk, hogy a temesvári csatát is Görgey hibájából vesztettük el. Nekem állandóan fenn volt a tappancsom, és helyesbítettem. Folytonos szereplésemnek Biki Olga tanárnő vetett véget. Félrehívott a folyosón és a következőket mondta: „Magának igaza van, de értse meg, ezt most így kell tanítani." Hálás lehetek érte, másképp is megszabadulhatott volna az okve- tetlenkedéseimtől. Sőt, ezzel még kockázatot is vállalt, mert az állásába kerülhetett volna, ha ezzel eldicsekszem. Ennyi eszem azért már akkor is volt. Most nem lett volna nehéz felzárkóznom a jelesek közé. Annál is inkább, mert áttértek az átlagszámításra. Korábban a „jeles" minősítéshez egyetlen „jó" volt megengedett. Ezután viszont elég volt 4,5 feletti átlag. Más változás is történt, a jegyek számát négyről ötre emelték, és megfordították, azelőtt az egyes, újabban az ötös lett a legjobb jegy. Én azonban ezzel már kevésbé törődtem, mert minden szabad időmet 110
