Demény Antal: Gyulafehérvártól Veszprémig - Veszprémből Veszprémbe 1. Veszprémi polgárok emlékiratai (Veszprém, 2014)
A piarista gimnáziumban
helyen végzett, amennyit abban az időben egy egyházi iskola egyáltalán elérhetett. Ellentétben a tanulással, a táncban nem tartoztam a kedvencei közé, pedig más tanárok szerint jól mozogtam. Szerinte ugyanis minden úgy tökéletes, ahogy a parasztok teszik, s én nem voltam eléggé paraszt, már a felszerelésemben sem. Egyszer epés megjegyzést tett a zsinóros nemesi csizmámra. Nyilván nem szólt volna, ha tudja, hogy azt egy tanár- tásától kaptam kölcsön. Ezzel eljutottunk Szilassy Ferenc, alias Kelempájsz tanár úrhoz, mert a csizma az ő féltve őrzött emléke volt. Az, hogy kölcsön adta nekem, önmagában is bizonyítja, hogy kedvelt engem. Talán azért, mert ő is Erdélyből származott. A tárgyából, a természetrajzból is jó voltam. Mivel nem mindenben a tankönyv szerint haladt, nála fontos volt az írott jegyzet, azt külön is osztályozta. Én pedig valahogy szereztem egy nagyalakú, keményfedelű füzetet. Rajzokkal illusztrálva lemásoltam az órán jegyzetelt anyagot (a füzet még ma is megvan), amire kitűnőt adott, pedig nála a jeles is fehér holló volt. A tárgyait (növénytan, állattan, kémia, ásványtan, őslénytan) amúgy is szerettem. A többi főtárgyhoz képest méltatlanul alacsony óraszámban, átlag heti három órában szerepeltek a tantervben. О volt a legkevésbé papos, nem vigyázott annyira a tekintélyére mint mások. Amikor egyszer egy osztálykiránduláson egyik idétlenkedő társamat balfácánnak neveztem, amint éppen mellém lépett, nevetve mondta, hogy „ha nem látsz meg, biztos másképp fejezed ki magad." Elég jó sakkozó is volt. Amikor a városi válogatott Győr ellen készült és hiányzott egy játékosunk, kérésemre szó nélkül vállalta a részvételt. Rá nem nehéz minden furcsasága ellenére jó szívvel emlékezni. A történelmet Nyers Lajos tanár úr tanította. Tárgyilagos, érzelem- mentes, a szikár tényekre koncentráló, magas színvonalú előadásaiból nemcsak tárgyi ismereteket, hanem történelemszemléletet is lehetett tanulni. Nekem ez a tárgy kiemelt kedvencem volt. Addigra már többször is elolvastam a Hóman-Szekfű Magyar történet című ötkötetes könyvet és mindent, amihez hozzáfértem. Összesen egy osztálytársam tartott velem lépést. Világtörténelemből nem voltam még ilyen erős. A tanár úr egyszer nyilván nem szándékosan mégis megbántott. Amikor egy feleletem nem valami fényesen sikerült, kértem, hogy ajánljon a meglehetősen zagyva tankönyvnél jobb világtörténelmi könyvet. A válasza: „Nem érdemes, ha fejlődéstörténetet javaslok, nem érted meg, ha meg esemény- történetet, azt összekevered." Tőle jelest csak hatodikban kaptam, amikor már vitathatatlanul a legjobb voltam az osztályban. 104
