Somfai Balázs: Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi történetéhez (Veszprém, 2012)
A megszállás utáni felhívások, parancsok, hirdetmények
A MEGSZÁLLÁS UTÁNI FELHÍVÁSOK, PARANCSOK, HIRDETMÉNYEK elhagyja otthonát, és ennek a híresztelésnek következtében meggondolatlan módon nekivág a nagyvilágnak. Szülők, anyák! Elsősorban hozzátok fordulunk kérő és figyelmeztető szóval. Adjátok útját ennek a hisztérikus jelenségnek! Értsétek meg és értessétek meg, mi ennek a következménye! Hova mennek az elindultak, mi lesz a sorsuk, senki nem tudja. Szervezetlenül, cél nélkül vágnak neki az ismeretlenségnek. Elhagyják a biztos és meglévő otthonukat, munkahelyüket a tél elején. Tudják ezek, hogy mit hagynak el és mi vár reájuk az ismeretlenségben?! Meggondolták, hogy az első, kezdeti fellángolás után mi vár reájuk s mi lesz az elhagyott otthonnal és családdal?! Itt hagyják az otthont, [a] családot, a munkahelyüket, ahová minden köti őket. Nem gondolnak arra, hogy ez az ország élni akar, élni fog, de ehhez szükség van minden magyarra?! Élni fog ez az ország, s nekünk az a feladatunk, hogy meggyőzzük önmagunkat és hozzátartozóinkat arról, hogy nekünk, magyaroknak itt kell élnünk, mert mi csak itt jelentünk értékeket. A nagyvilágban csak tehertétel a kivetődött magyar. A részvét és a segítés heve hamar lelohad, de utána megmarad az elhagyott otthon és család mindég kínzó és fájó emléke. Szülők, anyák, gyermekek! Mi azt valljuk: itt élnünk és halnunk kell, de elsősorban élnünk kell! Az elhagyott otthonban és munkahelyen nincs élet. És milyen lesz az élet kint az ismeretlen idegenségben? Lesz kihez fordulni bizalommal, lesz barát, meleg otthon és család, ahova megtérve, örömmel és boldogan pihen meg a napi fáradalmak, gondok után a kivándorolt?! Idehaza is gondjaink - igen súlyos gondjaink - vannak, de itthon vagyunk, magyarok között, a család, a rokonok, a barátok között, és hazánkban. Sok minden égeti lelkünket itthon, de nem égeti az elhagyott haza minden emléke: az otthon, a család hiánya. Emlékezzünk csak azokra, akik a korábbi időkben elhagyták a hont, s mikor megismerték a kinti idegen életet, várták és vágyták a pillanatot, amikor hazatérhetnek. Magyarok! Szülők! Anyák és testvérek! Rendezzük érzéseinket és gondolatainkat, és ha ez megtörtént, biztosan hisszük, hogy a magyar érzés és józanság győzedelmeskedik bennünk, és ez véget vet annak, ami ma városunkban folyik. Véget ér a meggondolatlan, önveszélyt jelentő menekülési láz, és győz a józan ész szava: én itthon maradok!23 Nem hagyom el családom[at], munkahelyemet, hazámat, de hozzáfogunk a romok eltakarításához, a sebek gyógyításához, az új élet elindításához, ami egyedül biztosítja a magunk jövőjét. 23 Kiemelés az eredetiben is. 54
