Somfai Balázs: Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi történetéhez (Veszprém, 2012)
Somfai Balázs: Bevezető
kínosan alakhű, még kevésbé betűhív átírására. Arra törekedtem, hogy a közzétételben az adott helyzetben vélhetőleg ténylegesen elhangzott beszéd szövege jelenjen meg. A kétségtelenül elírásból adódó tolihibákat, a jelentéktelen elütéseket és az eleve adott betühibákat (gondoljuk meg: a hazai gyakorlatban az 1970-es évekig nemigen volt használatban hosszú í, ú, ű betűket írni képes írógép!) rövid úton kiigazítottam. Hasonlóképpen pótoltam a sérült iratlapoknak főleg a jobb szélén nem egyszer leszakadt vagy különben is túlírt szótöredékeit, ha egyértelműen tehettem. Egyebekben (egybe- vagy különírás, nagy vagy kis kezdőbetű, központozás stb.) a mai helyesírást követtem. Azonban mindezt az írás stílusát meghagyva; nem feledve, hogy a közlés végső célját a gondolat közvetítése jelenti. Mégis előfordulhatnak kivételek: az az eset, amikor a helyesírási készségnek és az ép gondolatfuzés iránti igénynek a nagyfokú hiánya, paradox és szomorú módon, maga is része a forrásértéknek; valamint akkor, amikor a népiességnek vagy a regionális köznyelviségnek egyes tüneteit érdemes tükrözni, főleg akkor, ha ezek egyben korjellemzők is. Tekintettel a több évtizedes távolságra, a mai olvasó számára szükségesnek vélt helyes értelmezés érdekében szögletes zárójelben: [ ] közlöm a beszéd folyamába illesztett kiegészítéseimet, amelyek akár el is hangozhattak volna az eredeti szituációban, és horpadt zárójel közt: < > a forrásban értelemzavaróan feleslegesen álló szavakat, betűket, amelyek, úgy gondolom, szintén korrigálhatok lettek volna annak idején. További megjegyzések, magyarázatok a szövegközlés utáni járulékos szakaszokba kerültek. Az élő beszédben is bizonyára kihangsúlyozott idézeteket, művek címét, valamint a szöveg szerkezetében eligazító szerepű szakaszcímeket, keltezéseket dőlt betűvel írtam át, ugyanígy jártam el a kérdés-felelet felépítésű jegyzőkönyvek megfelelő szakaszainak jelzett élénél is. A forrás közlését a tudományos apparátus követi, azaz irattani meghatározás, a dokumentum lelőhelyének (örzöhelyének) megadása az intézménynévtől a fond, állag, gyűjtemény megnevezéséig, esetenként az oldal- vagy lapszámig lemenően, végül tartalmi és olvasati jegyzetek, valamint megjegyzések. Kevéssé ismert talán az őe. rövidítés, ez a korábbi pártarchívumi gyakorlatban irattétel vagy dosszié jelentésben használatos őrzési egység kifejezést rövidíti. A kiadó a kötetet egyaránt szánja a szakembereknek, az érdeklődő közönségnek és különösen a felnövekvő nemzedéknek. Reméljük, haszonnal forgatják mindannyian. Somfai Balázs főlevéltáros, igazgatóhelyettes 12
