Somfai Balázs: Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi történetéhez (Veszprém, 2012)

Tanintézetek, kulturális intézmények irataiból

Tanintézetek, kulturális intézmények irataiból

3. Sztrájkmozgalmak. Csupán egy hétig szünetelt a tanítás iskolánkban, a munkanapokon csak igazolt hiányzások voltak. Egy-két szülő adat, akik kifogásolták azt, hogy nem vállalunk szolidaritást a textilgyáriakkal, akik sztrájkolnak. A többség azonban helyeselte munkánkat, mert mint mondták, biztonságban érzik gyerekeiket az iskolában. Felesleges[nek] és értelmetlennek találták a gyermekek sztrájkját, mert csak munkájukat nehezítette volna a felügyelet hiánya.

4. Disszidálások. Tanulóink közül 13[-an] disszidáltak, valamennyien családjukkal együtt. Szülők nélkül egy tanuló sem távozott nyugatra. Kettő család azóta már visszaérkezett, azonban gyermekeiket nem nálunk íratták be, mert időközben lakást változtattak. Könyves Anna és Alojzia volt felsőtagozatos tanulóink Amerikából írtak barátnőjüknek. Panaszkodnak, hogy a nyelvi nehézségekkel küszködve nem tanulnak semmit sem (nálunk is elégséges rendűek voltak), Szakács Éva volt VI. osztályos növendékünkről az a hír érkezett, hogy fürdőzés közben a tengerbe fulladt. Több tanulónkról semmi életjel nem érkezett, és azt tanítványaink egy alkalommal úgy értékelték: „biztosan megírták volna, hogy milyen jó soruk van, ha az lenne. Ott sem fenékig tejfel minden, mondta édesapám, mert ő volt Nyugaton fogságban.”

5. Egyéb tevékenység. A hittanra jelentkezésben változás nem volt, időközben tudomásom szerint nem kereste fel ezzel kapcsolatban egy hitoktató vagy pap sem iskolánkat. Még a hivatalos hittanbeíratások alkalmával tanulóink 68%-a jelentkezett oktatásra. A szám elég magas, bár az előző évihez viszonyítva alig jelent emelkedést. Oka abban keresendő, hogy az előző évben túlzottan szigorúan a kapott instrukciók alapján jártunk el és nem egy esetben több időt szántunk a beíratás alatti egyéni agitációra, ami a szülők nagy többségéből komoly ellenszenvet váltott ki az igazgatón keresztül az iskola irányában. A templomba járások kissé megnövekedtek. Különösebb incidensünk az ellenforradalom alatt nem volt.

Nacionalista jelenségek inkább spontán jelentkeztek, mint értelemszerűen. Tetszett a gyermekeknek az új címer, amit a városban vásároltak, vagy szüleiktől kaptak, előszeretettel tűzték ki mellükre a nemzeti színű szalagot, de megmagyarázni csak a felsőbb osztályosok tudták, akik között Rozsnyai Árpád volt a hangadó, amíg egy ritkán, de szemtelensége miatt el nem kerülhető pofonnal ki nem józanítottam. Társai nem keltek pártjára, hanem helyeselték helytelen eljárásomat, mert viselkedésében, durva szovjet- és iskolaellenes magatartásában ők sem láttak követni valót. Testvére egyébként még nov. 4-e után plakátszaggató tevékenysége miatt pár napig a rendőrség fogja volt, egyébként a Türr gimnázium tanulója. Érdekessége a két gyermek viselkedésének az, hogy apjuk párttag, nagybátyjuk pedig Rozsnyai János elvt. Viselkedésük egészen érthetetlen, mert otthon egészen más nevelést kaptak.

102