Somfai Balázs: Veszprém megye ötvenhatban. Források és könyvészet Veszprém megye 1956. évi történetéhez (Veszprém, 2012)

Somfai Balázs: Bevezető

Bevezető Ez a könyv azzal a szándékkal készült, hogy hozzájáruljon Veszprém megye 1956. évi történetének megismeréséhez és megírásához, hogy segítse megfor­málni a megye, illetve települései históriájának hü képét az ötvenhatos forra­dalomban, beleértve az oda vezető utat és a forradalmi történések folyományait is. Sokan és sokat írtak már megyénk ötvenhatos történetéről vagy annak kap­csán, a kötet könyvészeti része éppen erről ad tájékoztatást. A különféle müvek­ben számos forrás, elsősorban szöveges forrás látott napvilágot idézetként, teljes szövegével, sőt, akár látványszerü képével; bemutatva, elemezve, értékelve, megítélve. E szempontból Mészáros Gyula nevét kell megemlítenem mindenek­előtt. Ám olyan nagyobb mű, amely kifejezetten a források közzétételére vállal­kozott volna, nem született eddig. Azzal tehát, hogy ez most megtörténik, a Veszprém Megyei Levéltár előrelép a forrásközlés terén, és felzárkózik a ma­gyar levéltáraknak az ötvenhatos forrásokat kiadó erköcsi és szakmai kötelezett­ségét teljesítő csapatához. A könyv nagyobbik része forráskiadvány. A közzétett mintegy száz forrás érzékletes képet kíván nyújtani egy megye népének sorsáról, a sorsdöntő napok és a mindennapok világáról is a mondott korban. A tényszerű keretek diktálják a kérdést: hogyan lehet száz szemelvénnyel valósághű képet adni egy ilyen hatal­mas témában? A válasz nyilvánvaló: csakis vázlatosan, és legfeljebb körvona­lazva a súlyos mondanivaló egyes tételeit. A felderített levéltári anyag alapos tanulmányozásával kialakított témakörök feltöltésében, majd megrostálásában, a források megválasztásában hol a bőséggel, hol meg a szűkösséggel kellett megküzdenem, de nem adtam fel azt az álláspontot, mely szerint a kiválasztott példának nem a kivételeset, még kevésbé a tetszetősét kell képviselnie, hanem a kitapinthatólag jellemzőt, egyedi jegyeivel is az általánosat, amelyből több esé­lyünk van reálisan megismerni az egyszervolt valóságot. Olyan forrásválogatás közzététele lebegett a szemem előtt, amely a rendel­kezésre álló keretek között átfogó és árnyalt képet ad a korról: a korabeli légkörről, a tömegek megmozdulásáról, a társadalom önszerveződéséről, a leg­fontosabb eseményekről, valamint a „visszarendeződés” jellegzetes fejlemé­nyeiről. Lényegesnek tartom a társadalmi csoportok életének, az egyének és a közösségek sorsának emberközeli bemutatását is. 9

Next

/
Thumbnails
Contents