Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (5. Lackovits Emőke) hajtása, ami nem csupán az elöljárókat jellemezte. így fordulhatott elő több alkalommal is, hogy a csősznek járó gabonát is elvitték. A vármegye képviselőinek kellett a helyszínen nyomatékosan ismertetni a behordásra vonatkozó rendeleteket, felhívva a figyelmet azoknak büntetés terhe melletti betartására, betartatására.202 Egyébként a közös pusztai gazdálkodás rendjét is szerződésben szabályozták 1757-ben, majd 1814-ben.203 A zöldtakarmányként vagy szálastakarmányként szolgáló lóhere és a lucerna jobb minőségű földet igényelt. Árpára vetették tavasszal. Kétszer is kaszálható volt, amely után száradásig egy-két alkalommal megforgatták, majd szárazon hazaszállították. Szellős helyen kellett tárolni, hogy további száradása biztosított legyen. A lucerna, valamint a réti fű kaszálását férfiak, a forgatást és gyűjtést nők végezték, háromágú favillával és fagereblyével. A behordásnál vendégoldalt, nyomórudat és rudazó kötelet használtak. Ősszel zöldtakarmányként alkalmazták a lóherét. Lekaszálva egyszer forgatták, majd ezt követően kora reggel gyűjtötték, hogy a levele le ne peregjen. Az 1950-es években a gazdákat napraforgó termesztésére kötelezték. A napraforgó fejeknek a kiverésében a szomszédok segítettek egymásnak. A Kenderszer nevű határrészen kendert termesztettek, ami az 1940-es évek végén megszűnt. Előtte sok házban pörgött még a rokka, a fonalat a helyi takácsmesterekkel szövették meg. Szabó Sándorék minden esztendőben vetettek kendert, amely fontos, háncsrosttartalmú ruházati alapanyag volt. Általában a határ mélyebben fekvő részét használták erre a célra. A fagy elmúltával a felszántott földbe vetették el sűrűn a magot, majd boronával meghúzták a földet. A kender (Cannabis sativa) kétlaki növény, a virágos (hím) szálak porozzák be a magvas (anya) szálakat. Ezeknek növekedéséből állapították meg fajtájukat. A virágos kendert kinyűtték, majd néhány hét múlva a magosra került sor. A magot kiverték, megtisztították, így alkalmassá vált ez is rost kikészítésre. A földből gyökeresen kihúzott virágos kendert kévékbe kötötték és a Földvétel nevű határrészen lévő tavacskához szállították, ahol az iszapos részbe betemették. Egy hét alatt megrothadt, külső burka leszedhetővé lett, láttatva a rostokat. Ilyenkor kiszedték a tóból, szekérre rakták, majd elvitték a Gerencére, ahol kimosták. Ezután kiterítették, félig megszárították és utána hazavitték. Teljes száradására az udvaron gúlákba téve került sor. A megszáradt kender rostja és szára elvált egymástól. Ekkor kezdhették meg a törését, amit tilolóval végeztek. Ez az eszköz fából készült, bakon álló, párhuzamos élek között mozgatható vágódeszkával, amellyel erősen rácsapva a kenderkóróra, annak merev, fás részeit összetörték, egyik kezükkel húzva a csomóba fogott növényt, hogy a pozdoija kihulljon a szálak közül. Kézzel is jól megrázták ezután, hogy a maradék pozdoija is kikerüljön. Ezt követte a fahasábra kör alakban felerősített vastüskékkel (vasrózsa) való gerebenezés, amely után csak a tiszta kenderszálak maradtak.204 Télen, amikor a kinti munkák megszűntek, a megtisztított kendert rokkán megfonták, az orsóról motollával, vagyis a matringolóval tekerték fel a fonalat matringokba. Ezt azután alaposan átmosták. A finomabb szálakból készült a míves vászon holmi, a 202 VeML IV. 1. b. 257/1829. (február 16.) közgy. sz. i. 203 Hudi iratgyűjtemény, 1757., 1814. 204 SZOLNOKY 1972. 69-70. 80
