Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovits Emőke) (július 2.) napjával, de legalábbis e két időpont körül volt ez a határ. A kisebb földtulajdonosoknál ezt a munkát is elvégezte a család, a nagyobb birtokkal rendelkezők pedig részes aratókat fogadtak, akik falubeliek és a vend vidékről érkező hónaposok közül kerültek ki. Egy férfi kaszált, aki legalább egy marokszedőt alkalmazott. Egy férfi kötözött, egy személy pedig a kötelet terítette. Amennyiben nem volt külön kötélterítő, akkor a marokszedő végezte el ezt a munkát is. Előfordult, hogy egy kaszásnak két marokszedője volt, ebben az esetben minden bizonnyal a kötél terítése az ő feladataik közé tartozott. A kaszást követte a marokszedő, aki felszedte a rendet, mellette a kötélterítő haladt. A marokszedő a gabonát a kötélre helyezte, amit kévébe kötöttek. Két kaszás mindig két marokszedőt alkalmazott. Az aratás, a kaszálás a felnőtt férfivá válásnak volt a fokmérője.200 A gabona aratását takaróval ellátott kaszával végezték, mert így a levágott gabona nem dőlt el, hanem ráborult az állóra, ahonnan könnyebben szedte a marokszedő. Egyedül az árpát vágták rendre, vagyis takaró nélküli kaszával, ilyenkor eldőlt a levágott termés, így szedte fel a marokszedő. A kévekötéshez kévekötő fát használtak. A kévébe kötött gabonát sorba rakták. A napi munka végeztével összegereblyézték a tarlót, erre helyezték el a kévéket, kialakítva a kereszteket. 20-21 kéve alkotott egy keresztet, az egymás mellé helyezett keresztekből pedig 3-4 tett ki egy kepét. A keresztekbe a kévéket fejükkel befelé fordítva helyezték el, a kártevés megelőzésére. Egy kévét helyeztek a kereszt tetejére takarásnak, ez volt „ a pap. ” A felső kévéből lekötöttek egy csomót, nehogy a szél megtépázza a keresztet. Az aratóknak a mezőre a gazdaasszony vitte ki az ebédet, miután megfőzte. Fejére fejtekercset tett, erre helyezte el a nagyméretű kerek fonott kosarat, amibe edényekben az ebéd került. Általában valamilyen sűrű, húsos leves, fánk, rétes, vagy pedig pörkölt, galuskával alkotta a délebédet. Egy személynek kettes cserép bögrében vitték az ebédet, kézben. Fülére zsineget kötöttek, amibe belefogták a kanalat is. A learatott gabonát mielőbb igyekeztek behordani, ez a művelet volt a takarolás. A takarolás azok közé a munkák közé tartozott, amelyben a kölcsönmunka és a kalákamunka jelentős szerepet töltött be. Egy nagyobb gazdaságban, mint pl. Győry Ká- rolyéké, Pámer Istvánéké, Takács Jenőéké stb. ennek a munkának elvégzéséhez két napra volt szükség. A szomszédok, esetleg a rokonságból a fogattal rendelkezők ökrös és lovas fogatokkal mentek és együtt végezték el a gabona behordását. Erre a célra karfával ellátott, megnagyobbított szekereket használtak, amelyeken nyomórúddal fogatták le a gabonát. A szekérre a kalászos fejével befelé fordítva helyezték el a kévéket. Általában kettő-négy kereszt fért el egy szekéren. Először a rozsot, utána a búzát hordták be. Egy személy adta fel a kocsira, egy rendezte, megrakta a szekeret, leadásnál viszont a szekéren lévő adta le az asztagrakóknak. Az asztag nagysága a gabona mennyiségétől függött. Aterménybehordás munkája jó szervezettséget és összefogást igényelt. A behordott gabonát a gazdák portáján vagy a szérűn (a XIX. században a telektulajdon részeként szerepelt a szérűs kert) asztagba rakták, amit a terület előkészítése előzött meg. Olyan helyen készítették az asztagot, ahova a cséplőgép be tudott járni. Az asztagokat általában két asztagrakó rakta. Az asztagrakás szakértelmet kívánt, ezért ehhez a munkához a jól értő személyeket szí200 SELMECZI KOVÁCS 2006. 287. 76
