Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovits Emőke) tapasztalta, zálogot vett, büntetett. Számtalan példa található erre vonatkozóan más községekben is a 19. századból. A község önkormányzatának voltak tisztségviselői az agilisek bírája és esküdtjei. Kisebb megszakításokkal 1749-től ismert a nemesi község elöljárósága, 1763-tól pedig az agilisek önkormányzata.183 1814-ben a vármegye rendezte a nemesi községek igazgatását, szigorúan megszabva a különböző tisztségviselők megbízását, a felügyeletek megszervezését. Ekkor szabályozták a közlegelők használatát, a közmunkavégzés kötelezettségét, a vetések, kertek védelmének biztosítását. Különös figyelemmel voltak az éjszakai legeltetésre, mivel ezt a tevékenységet a fiataloknál erkölcsrombolónak tartották. Szigorú büntetést helyeztek kilátásba a garázdaságért, a verekedésért, a rossz hírbe keverésért, az éjszakai dorbézolásért, sőt, a csavargók rejtegetéséért is. A faluba érkező idegeneknek igazolniuk kellett jó erkölcsüket, ami az erkölcsi bizonyítvány korai megléte volt. 1839-ben a község külön szabályozta az idegenek betelepedését.184 Megállapíthatjuk jelen esetben is, figyelemmel kísérve a szokásjogot és a törvényi szabályozást, hogy normatív értékrend, viselkedési szabályok szőtték át a közösség és az egyén mindennapjait, amely társadalmi örökség volt, benne az elődöktől nemzedékek sorának átadott szokások mintát szolgáltattak, irányt mutattak, formát szabtak a cselekedeteknek. A szokások és törvények valójában behálózták a közösség és az egyén életét. Benne volt mindezekben a kölcsönös segítségnyújtás, a biztonság előmozdítása, az erkölcsi értékek védelmezése. Az jellemezte Takácsit is, mint amit a magyar nyelvterületen ebben a vizsgált korszakban többé-kevésbé megtalálhattunk.185 A vármegye rendeletéit és a szokásjogon, közmegegyezésen alapuló megállapodásokat, azok betartását, valamint betartatását a község vezetőinek kivétel nélkül biztosítania kellett, azoknak önmagukat is alá kellett vetniük, hivatalukkal a község érdekeit szolgálva. Ez azonban nem valósult meg mindig maradéktalanul, ahogyan arra a jobbágyfelszabadítás előtti esztendőkből van néhány példa. Elsősorban a legelő használata, a legeltetési rend és a termény betakarítások szabályozását érintették ezek az esetek, de felmerült az elszámolások nyilvánosságának mellőzése is. Összefoglalóan meghatározva: a hatalommal való visszaélés körébe tartoznak ezek az esetek. 1828-ban a református közösséggel támadt a falu vezetőségének vitás ügye. Az egyházközség a szárazság miatt legelőjük tilosba vételét indítványozta, amit elfogadott a közösség, megbízva a kurátort az őrzés megszervezésével. A bíró viszont egy tanácsnokot és öt esküdtet maga mellé vévén „a csordással erőhatalommal” erre a tilalmas legelőre hajtatta jószágaikat, nagy károkat okozva vele. Ezzel kapcsolatban derült ki, hogy az egyik esküdt rendszeresen a tilosban legeltetett, de hiába hajtották be jószágait, nem kellett érte büntetést fizetnie. Ugyanakkor olyan termőföldeket is saját legelőként használt, amelyben még állt a termés. Ez sem vont büntetést maga után. A vármegye helyszíni vizsgálatot tartott, amelynek során három kérdést fogalmaztak meg az esetre vonatkozóan és tizenkét tanút meghallgattak: nemes birtokosokat (5 fő), agiliseket (3 fő), csőszöket (2 fó), bojtárt (1 fő), ökörpásztort (ökörcsordás, 1 fó), akiknek vallomása a panaszosok beadványát támasztotta alá. 183 Hudi iratgyűjtemény, 1749., 1763. 184 Hudi iratgyűjtemény, 1839. Szövegét lásd az olvasókönyvben! 185 Vö. HUDI 1999. 8-10., 104-112., IMREH 1973. 86-87., POZSONY 1997. 33-40. 67
