Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
Tartalomjegyzék
Rendhagyó kötetet tart kezében a Kedves Olvasó. Olyat, amely az 1998-ban megjelent. Veress D. Csaba történész által írt Takácsi-monográfia kiegészítése kíván lenni. Ennek megfelelően két részből áll: első részében tanulmányok sorjáznak, második részében történelmi olvasókönyv található. A historiográfiai, természetrajzi, néprajzi tanulmányok a korábbi falutörténet hiányzó fejezetei. Belőlük megismerjük, hogy az előző nemzedékek mit tudtak a falu múltjáról, de arra is fény derül, hogy mit tudunk ma a község történetéről, természeti- történeti értékeiről, hagyományos és modern népi kultúrájáról. A történelmi olvasókönyv válogatott forrásanyagot tartalmaz, amely mintegy harmada a kutatás során összegyűjtött forrásoknak. A bevezető tanulmányokkal, értelmező jegyzetekkel közzétett történeti források életszerűen megvilágítják a községi önkormányzatok (nemesi község, agilis község, cigány önkormányzat, nemesi közbirtokosság, hegyközség, egyházközségek) múltját, a középkor óta kiváltságos község társadalmát, a nemesi és parasztrendű családok küzdelmes, konfliktusokkal terhelt életét, ünnep- és hétköznapjait.