Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovits Emőke) faluban, ahogy utaltunk rá, nem csupán a nemesi származásúak őrzik felmenőik emlékét, hanem mindenki, aki a múlttal kapcsolatos emlékek birtokában van. Mindezek ismeretében azért megállapítható, hogy a nemesi öntudat mély gyökeret eresztett a társadalom gondolkodásában, nem egy esetben többletjogokra igényt tartva, vagy azt akár törvényszegőén biztosítva. Viszont a nemesek mellett a félnemesek, vagyis az agilisek is jelentős társadalmi csoportot alkottak, akik az 1820-as, 1830- as esztendőkben nem egy alkalommal szálltak síkra jogaik biztosításáért, amit a nemesi közösség igyekezett megnyirbálni. Visszatérő konfliktusforrást jelentett a közlegelők használata és a tilosok kijelölése. 1831-ben a vármegyénél tettek panaszt a bíró és az elöljáróság ellen, hangsúlyozva, hogy az egész közösséget érintő döntésekből ez a szűk kör, kiegészülve a bíróhoz közel álló személyekkel, az agiliseket, még a tanácsnoki tisztséget viselőket is kizárták a határozatok hozatalából, „ önkényesen döntenek...csőszöket, pásztorokat fogadnak...kegyetlenül büntetnek, zsarolnak... a bejött büntetésekről s közönséges jövedelmekről számot nem adnak... a közterhek viselésére mindenkit kényszerítenek...az agilisek bíráját és esküdtjeit nem becsülik, kizárják a köztanácskozásból. ” A vármegye végzése értelmében az agilisek dolgában, az őket illető számadásokban, továbbá az egész közösséget érintő ügyekben velük együtt kellett a továbbiakban döntenie a község vezetésének.149 Tehát a társadalmi különbségből fakadó ellentétek folyamatosan felbukkannak a forrásokban. Előfordult ugyanakkor olyan eset is, amikor együtt léptek fel a falu vezetésével szemben a kirótt fubér ellen. Máskor pedig a nemesek a vármegye által rájuk kirótt ló vásárlástól való mentességüket kérték a napóleoni háborúk francia katonái által okozott károk miatt. Tehát elmondható, hogy az önkormányzó közösség jogélete változatos volt, amely azonban döntően mégis egy-egy társadalmi csoport jogainak érvényt szerző küzdelmeiben mutatkozott meg legerőteljesebben.150 A jobbágyfelszabadítást követően azután ennek eredményeként a XIX. század második felében és a XX. században a társadalom összetételét elemezve már birtokos gazdarétegről, iparűzőkről és mezőgazdasági bérmunkásokról, valamint idénymunkásokról beszélhetünk. Maga a birtokos réteg sem volt egységes, a birtok nagyságának megfelelően a társadalom különböző szintjein helyezkedtek el. A földrészleti jegyzőkönyveket megvizsgálva, a kataszteri birtokívek adatait elemezve világos kép rajzolható meg a valódi birtoknagyságokról és ezek elhelyezkedéséről. Az I. világháborút megelőző esztendőkben, valamint a két világháború között 100 kh-on felüli birtokot egyetlen magánszemély sem birtokolt, tehát igazi nagy földbirtokról Takácsiban nem beszélhetünk. Ugyanakkor azt is hozzá kell tennünk, hogy megfelelő gazdasági kondíciókkal a birtoktestek gyarapíthatók voltak, ahogy erre vonatkozó adatokat a családi hagyomány egyes esetekben megőrzött, mint pl. a Balogh családban. Hiszen a tehetősebb gazdák házasulandó fiaiknak is juttattak a földjeikből. Szép példákat ismerünk ugyancsak a Balogh családból. A birtokok nagyságáról elmondható, hogy a kisbirtokok voltak túlsúlyban. 149 VeML IV. 1. b. 1351/1831. (június 27.) közgy. sz. i., csatolva: 658/1832. (február 20.) közgy. sz. i. 150 Uo. IV. 1. b. 65/1810.(V. 9.) közgy. sz. i„ 658/1832. (П. 20.) közgy. sz. i. 52
