Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
Életrajzi kislexikon
ÉLETRAJZI KISLEXIKON KOVÁCS László takácsi nagykereskedő, a Fuky-Csoki Élelmiszer Nagykereskedés alapítója. 1974. december 30-án született Pápán Kovács Lajos és Rédei Terézia honvédségi dolgozók házasságából. Testvére Tünde, aki cégének alkalmazottja. Az általános iskola alsó tagozatát Takácsiban, a felsőt Vaszaron végezte (1989-ben). Takács Krisztinával kötött első házasságából két lánya született: Lili (2002) és Virág (2004). Másodszor Kovács Rózsa Évával kötött házasságot. Hobbija az erőemelés, súlyemelés. - 1993-1994-ben illatszerrel, 1994—1995-ben ruhával, majd édességgel kereskedett. Kovács László vállalkozóként fokozatosan fejlesztette kereskedői tevékenységét, amely mára nemzetközileg ismertté tette Takácsi nevét. A Fuky-Csoki Édesség Nagykereskedés 1995-ben indult 100%-ban magyar tulajdonú cég, amely Takácsiban és 2012-től Kunhegyesen közel 5000 m2 alapterületen folytat kereskedelmi tevékenységet. Magyarország és 2005-től Székelyföld területét lefedő, folyamatosan bővülő üzleti hálózata 2016 őszén már több mint 70 munkatárssal és 42 saját gépjárművel rendelkezik, közvetlenül 170 nagykereskedést és több mint 10 000 kiskereskedelmi egységet lát el áruval. Partnerei közé tartozik többek közt a COOP, a REAL, a CBA, az 1 euros hálózatok, a multik közül az AUCHAN, a METRO és a TESCO. A termékek kizárólag saját importból, illetve 2012-től saját gyártásból származnak. Az import több mint 12 európai és dél-amerikai országból, nagy világcégektől származik. A saját gyártást a Komárom megyei Szákszenden lévő Polwerk Kft. megvétele tette lehetővé. Az édesség-nagykereskedést az utóbbi időben gyümölcstermesztéssel és -kereskedéssel egészítette ki. 2013-tól fokozatosan bővíti gyümölcsöseit, amely meggy, cseresznye, dió, mandula, majd 2015-től eper, 2016-tól kajszibarack termesztését teszi lehetővé. 2016 őszén több mint 40 ha területen termeszt gyümölcsöt, a termőterületet a jövőben 100 ha-ra kívánja növelni. 2016 májusától a község határában létesített, Zöld Zebra Bisztró és Fruit Kft. néven üzemeltetett kereskedése gyümölcs-, dísznövény-árusítással és faiskola fenntartásával foglalkozik. A cég Takácsiból indult, s központja Takácsiban maradt, miközben világszerte számos üzleti partnerre tett szert. A gyümölcstermesztés célja a gazdasági érdekeken túlmenően a helyi értékek, hagyományok ápolása, a nagy hagyományú takácsi gyümölcstermesztés felélesztése és munkahelyteremtés. FORRÁS: Személyes adatszolgáltatás, 2016. október 30. KOVÁCSY József gépészmérnök, költő. Herceghalom településen született 1920. december 1-jén. Édesapja és édesanyja is takácsi születésű, édesapja vasutas volt. A gyermekkorát Takácsiban töltötte, ami meghatározó létélményévé vált. Győrben a Fa- és Fémipari Szakiskolában végzett. 1949-ben az USA-ba emigrált. Kezdetben fizikai munkából élt, majd New York-ban elvégezte a műszaki egyetemet. Az amerikai állampolgárság megszerzése után gépészmérnökként, műszaki felügyelőként dolgozott. Clevelandben hunyt el 1997 után, elhalálozásának dátuma nem ismert. Tagja volt az Árpád Akadémiának, a Cleveland-i Magyar Történelmi Társulatnak, a Magyar Harcosok Bajtársi Közösségének. Takácsival folyamatosan tartotta a kapcsolatot, Clevelandben megjelent versesköteteit is megküldte. Helyben és Veszprém megyében a Takácsi Alkotó Közösség népszerűsítette verseit. - Verseskötetei: Elsodort forgácsok (1987), Idegen emlőkön (1988), Magtalan aratás (1990), Kettős kereszten (1992), Magunk rabságában (1995), Arctalan titánok (1997). FORRÁS: Szabó Endre Lászlóné gyűjteménye és a szerző kötetei alapján. 491