Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)

II. Rész. Történelmi olvasókönyv (Összeállította: Hudi József) - VIII. A község a rendszerváltozás utáni évtizedekben (1990–2014)

TÖRTÉNELMI OLVASÓKÖNYV FORRÁS: BAKÓ Éva: A közösség ereje. Az indulástól a helyhatósági választások sikeréig. = Takácsi Kró­nika 2 (1991) 1. sz. 2. 2. Takácsi, 1992. február A Takácsi Krónika híradása a telefonhálózat fejlesztéséről Mikor lesz telefon? A közelmúltban megtörtént az illetékes szervek között a megállapo­dás a már többször szóba került telefonhálózat ügyében. Eszerint Pápán és környékén 25 ezer forintos összköltségért lehet a jövőben telefonhoz jutni, mégpedig a következő módon. Minden eddigi jelentkezés és nyilvántartás semmisnek tekinthető. Rövidesen megtörténik a közhírré tétel, hogy hogyan kell újból jelentkezni. A jelentkezőknek vál- lalniok kell, hogy az említett összeget két részletben - ez év május 30-ig 14 ezer forintot, szeptember 30-ig pedig 11 ezer forintot - befizeti. Ezután készül el 1993 második félé­véig az új telefonközpont, majd megkezdődik a házakhoz történő beszerelés, és 1994. év végéig minden pénzt befizető jelentkező telefonhoz jut. FORRÁS: Mikor lesz telefon? = Takácsi Krónia 3 (1992) 2. sz. (február) 4. 3. Veszprém, 2012. szeptember 25. A Veszprém megyei napilap beszámolója a takácsi szüretről Reggel hétkor már ébresztették a települést szombaton a hagyományos szüreti ren­dezvény szervezői, hogy időben elriasszák a szőlőből a seregélyeket. Délután aztán a felvonulók lepték el a község utcáit, hogy mindenkit hívjanak az este hat órakor kezdődő szüreti műsorra. A mostani alkalom egyben jubileum is volt, az országosan elismert helyi Kenderszer Népdalkor és Néptánccsoport ünnepelte fennállásának ötödik évfordulóját. Sikereik állomásait a kultúrházban fényképekből, egyéb dokumentumokból összeállított kiállításon tekinthették meg az érdeklődők. Akik befértek a nagyterembe, azokat a dunaszerdahelyi Pántlika népzenekar pattogó muzsikája köszöntötte, majd a népviseletbe öltözött fellépők vonultak a színpadra, hogy együtt hallgassák meg az eseményt kidoboló bíró bevezetőjét. A műsorban töb­bek közt felléptek: a dunaszerdahelyi Tisztaforrás Népdalkor, a litéri Szárazág Nép­tánccsoport, a pápai Vadvirág néptáncosai, a helyi óvodások, valamint Pohly Boglárka és Jenei Gábor, akik operettcsokrot nyújtottak át a nézőknek. Az est legnagyobb eseménye a Kenderszer új néptáncbemutatója volt. A takácsi szüretet, amin hagyományőrzésből jelesre vizsgáztak szervezők és közreműködők, bátyus bál zárta. FORRÁS: (ni) = Nagy Imre: Vidám szüret a Kenderszerrel. = Napló 68 (2012) 225. sz. (szeptember 25.) 4. 461

Next

/
Thumbnails
Contents