Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - II. Sonnevend Imre: Takácsi község természeti képe
TANULMÁNYOK — II. Takácsi község természeti képe (Sonnevend Imre) Morgó dűlő elején, a vaszari állomásra vivő aszfaltozott úttal párhuzamosan, aztán a Gyula-úti-dűlőben, a Református erdő-dűlőben és a Nádas-dűlő nyugati felében, ott, ahol a Sós-árok a Gerencébe szakad. Ezek az egészen fiatal erdőtelepítések részben kocsányos tölgyből és fekete dió fafajokból, de legnagyobb részt akácból állnak. A tölgyes erdőtelepítésekben csak foltokban találunk lágyszárú növényzetet, mivel a sűrűn ültetett, soros elhelyezkedésű erdőtelepítés alig enged be fényt maga alá. De az eltelt 10-15 év alatt azért behúzódott a fák alá több olyan növény is, amely másutt gyomként fordul elő — például a csalán (Urtica dioica) vagy a magas aranyvessző ( Solidago gigantea) - vagy minden típusjelzést mellőzve a sík területeken általánosan elterjedt növényként található. Ilyen például a piros árvacsalán (Lamium purpureum) és a ragadós galaj (Galium aparine). A fiatal akácosokban is ezek a részben invazív (gyors elterjedésű), részben gyom- jellegű növények fordulnak elő, de bennük már a rozsnakok (Bromus sp.) is nagyobb mennyiségben megjelennek. Az ültetett erdők második, esetünkben nagyobb csoportját a „régebbi”, azaz 30—40 éve, kb. a tsz-ek alapítása utáni évtizedekben létesített idősebb ültetett erdők jelentik. Ebben az időben már „könnyebben ment” az erdőnek szánt mély fekvésű, vizes vagy kevésbé termékeny területek (kaszálók, rétek) összevonása és beerdősítése. Ahogy az Ótemetőt is egy tollvonással megszüntették, a Gerence szabályozásához, a káposztáskertek kisajátításokhoz és a folyó mellett fekvő nedves területek beerdősíté- séhez sem kérték ki annak idején a lakosság véleményét. A mélyebb fekvésű területekre, így a Gerence mellé és a Sós-ér vonalában az elmúlt 25-30 évben különböző nyarasokat, elsősorban nemes nyárfásokat (Populus x alba cv. Villafranca - régi nevén 1-58/57, röviden 1—5-ös fajtát -;ésP.x euramericana cv. Pannonia, Pannon nyárfát), és a Magyarországon őshonos szürke nyarasokat (Populus canescens) telepítettek. Ezek általában jó növekedésű, 15-20 méter magas állományok, kellő záródással és elfogadható vastagsági növekedéssel. Mindhárom fajta jól búja a vízborítást, azaz a többletvizet is, amiből ezekre a termőhelyekre időnként nagy mennyiség jut. A nyarasok termőhelye, s így az aljnövényzete a Gerence mellett sokkal üdébb, mint a Sós-ároknál. Ez utóbbi helyen általában a kozmopolita (egész világon elterjedt) magas aranyvessző, közismert nevén jágerkender (Solidago gigantea) borítja az erdő alját. A Gerence menti erdőkben, elsősorban a focipálya tájékán, a nagy híd alatti és feletti területeken az erdő alját a podagrafíí (Aegopodium podagraria) sokszor fél méter magasra is megnövő szőnyege borítja. Ez a növény a Magas-Bakony üzenetét tolmácsolja: eredetileg az üde bükkösök, gyertyános tölgyesek és hegyvidéki patak menti égeresek növénye, de ide, a hajdani Gerence meanderező (sok kanyart tevő) szakaszára is betelepült a 15-20 km-re lévő középhegységi erdőkből. Ugyanilyen jellegű, azaz inkább a Magas-Bakonyra jellemző itt a Gerence mellett a már ritkábban előforduló, 2-3 magasra megnövő, piros bogyós cserje, a kánya bangita (Viburnum opulus) is. Meg kell jegyezni, hogy az Ótemető alatti nyárasokban már teljesen hiányzik a podagrafíí. Oka valószínűleg az, hogy az a terület már nem volt közvetlen patakmente a korábbi időkben sem. A Gerence korábbi, sok helyen átvágott és bedórtezozott, kanyargós medre többé- kevésbé megtalálható az ültetett nyarasokban is, a régi partvonalat öreg mézgás éger35
