Hudi József (szerk.): Tanulmányok és források Takácsi történetéhez (Veszprém, 2017)
I. Rész. Tanulmányok - III. S. Lackovits Emőke: A népi műveltség jellemzői
TANULMÁNYOK — III. A népi műveltség jellemzői (S. Lackovils Emőke) A lakodalom hivatalos szertartással összekötött áldomás volt, amikor a személy és vagyon egyesítéssel megszületett kapcsolatot a közösség új család alapjaként ismerte el.259 Minden házaspár és a velük élő családtagok életében a gyermek/gyermekek születése új fejezetet, változást jelentett. A gyermekáldást Isten ajándékának tartották, amelyet a már ismertetett demográfiai adatok tükröznek. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy az egykézés Takácsiban felekezetektől függetlenül nem uralkodott el, alig találkozhattunk egyetlen gyermeket nevelő családdal. Többségben vizsgált korszakunkban a három-négy gyermekesek voltak. Az ember életének egyik nagy titka a születés. A várandósság ideje alatt az asszonyok többnyire változatlanul kivették részüket a családi munkamegosztásból. Azonban szülés után igyekeztek kifeküdni a gyermekágyat, amely döntő többségben a család törekvésével megegyezett. Vizsgált korszakunkban a szülés bábánál történt, aki legalább egy hétig látogatta a gyermekágyast, de sokszor több hétig is, amikor a csecsemőt is megfürdette, sőt, első gyermeknél erre megtanította az anyát is. Szolgálataiért a keresztelőt követően fizettek. Emlékezet szerint nem volt meghatározott díja a szülésnek és a gyermekágyas látogatásának, azonban mindenki tehetségének függvényében adott egy összeget a bábának, akinek szolgálatával valamennyien elégedettek voltak a megkérdezettek. A gyermekek életének születésüket követően legfontosabb állomása a keresztség volt, ez a Jézus Krisztustól rendelt szentség, amely az Isten népéhez, a keresztény egyházhoz tartozást jelenti.260 Ameddig a gyermekeket nem tartották keresztvíz alá, addig az anyák nem mehettek ki a házból egyik felekezetnél sem. Általában kihúzták az öt-hat hetet. Miután felkelt az anya, első útja a templomba vezetett, „egyháztól ment ki". Ez volt az egyházkelő, a szülőanya és a gyermek megáldása mindhárom felekezetnél, amelyre a templomban került sor. Ez az anya avatásának ószövetségi mintára megtartott gyakorlata volt, bár nem purifikáció, hanem a keresztény szertartásban hálaadás, de alapja ószövetségi (3Móz. 12,4.). Római katolikusoknál mindig létezett, az evangélikusok is gyakorolták. A református egyház tiltotta, de a hívek ragaszkodtak hozzá, ezért 1745-ben az egyházkerületi közgyűlés kötelezővé tette, amellyel elismerte a társadalmilag szankcionált gyakorlatot.261 Később ez a szertartás eggyé olvadt a keresztelővel, ezért nem mehetett ki Takácsiban sem az anya mindaddig a házból, ameddig a gyermeket meg nem keresztelték. Az evangélikus rendtartás előírta, hogy „ a gyermekágyast teljes felépülése előtt ne avassák be, a fekvésnek bizonyos meghatározott idejét azonban ridegen nem kell megszabni. ”262 A legidősebbektől származó recens adatok arról tanúskodnak, hogy az anya avatásának szertartása, az egyházkelő korábban nem esett egybe a keresztelővel, hanem más alkalommal történt, ezért előfordult, hogy az anya nem is volt jelen a keresztelőn, mert a korai keresztelő miatt nem hagyhatta még el a gyermekágyat. Korábban ez volt 259 TÁRKÁNY-SZŰCS 1981.369. 260 DEDINSZKY 1991. 19. 261 S. LACKOVITS 2012. 58-59. 262 RAFFAY 1933.27. 131