Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)

Bevezetés

Magyar Tartalékos Tisztek Lapja, Honvéd Altiszti Folyóirat (1942-től Honvéd Tiszthelyettesek Folyóirata) - rendszeresen foglalkozott a témával. Pataky Géza, cikkein kívül könyv formátumban, „Ég és föld között" címmel népszerűsítette az ejtőernyős csapatnemet.1 Népszerű volt a téma, főleg a német ejtőernyősök haditettei foglalkoztatták a napi sajtót. 1945 után magyar királyi honvéd ejtőernyősök történetével - az ejtőernyős-zászlóaljakat is magába foglaló Szent László hadosztály „SS", vagy „nyilas" jelzőkkel történő meg- bélyegezése miatt - nem lehetett foglalkozni. Később, a Kádár-korszak második felében enyhültek a viszonyok, ám ezzel nem járt együtt az ejtőernyős szakirodalom bővülése. A rendszerváltoztatás előtti időkben jelent meg Bár- czy János két munkája: a „Vádindítvány" (1979) és a „Zuhanóugrás" (1981). A maguk korában az újdonság erejével hatottak, hiszen az agyonhallgatott ejtőernyős-zászlóaljról addig nem jelent meg semmilyen munka. Sajnos, szubjektív, és a fikció felé hajló jellegük miatt kevésbé használhatók történeti alapként, adatbázisként. Megjelenésükkel nagy port kavartak a még élő ejtőernyősök körében: a többség elítélte, hogy egykori ejtőernyős bajtársuk saját sorsukat és alakulatát dehonesztáló szavakkal illette. Ez késztette arra Tassonyi Edömért és másokat (Szokolay Tamás, Makray Ferenc), hogy saját élményeiket, visszaemlékezéseiket rögzítsék.

Az ejtőernyősök szócsöve sokáig a Kanadában kiadott - a világháború alatt megjelent Magyar Szárnyak szellemi örökösének tartott - Kanadai Magyar Szárnyak volt, amelyben pl. Tassonyi Edömér és Szokolay Tamás visz- szaemlékezései is napvilágot láttak. Magyarországon az Aero Históriában elsősorban az ejtőernyősöket szállító repülőtechnikáról (SM-75, Ca-101, Fiat G-12) és hozzá kapcsolódóan az ejtőernyősökről szóló cikkek jelentek meg. Ezen kívül a Hadtörténelmi Közlemények oldalain került közlésre Sárhidai Gyula kitűnő munkája az 1941. évi délvidéki bevetéssel kapcsolatban. 1989 előtt a Hadtörténelmi Közleményekben főleg a magyar ejtőernyős partizánokkal foglalkoztak,2 a magyar és német ejtőernyősök csupán említés szintjén kerültek szóba.3

A rendszerváltoztatás meghozta a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságát, ezáltal jobban hozzáférhetővé váltak az addig nem kutatott anyagok, és az egykori ejtőernyősök is szabadabban nyilatkozhattak. Számos magazin (Top Gun, Aranysas, Regiment) adott közre átfogóbb cikket, vagy egyes személyekkel készített interjút, hozzájárulva ezzel az addig ismeretlen magyar katonai ejtőernyőzés megismeréséhez. Legjelentősebb munkát azonban Huszár János, egykori karpaszományos ejtőernyős honvéd végezte: több cikk, tanulmány fűződik a nevéhez. A honvéd ejtőernyősökről szóló

1 PATAKY 1942.

2 GAZSI 1976. 494-525.

3 MUCS-КОVALCSIK 1962. 3-72.

6