Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)

Függelék

Mayer Jenő százados, a volt pótszázad parancsnoka megírta a hiányzó minő­sítési bizonyítványt, így papírjait ismételten beadta. Levelét 1919. október 20- án iktatták a győrvárosi csendőrszárny tartalék zászlóalj parancsnokságnál. Kérelmét láttamozták és javasolták felvételét a csendőrség kötelékébe, mert: „nevezett egyike a leszebben dekorált fiatal tiszteknek és összegyéniségénél fogva is felvétele csak előnyére lenne a csendőr tisztikarnak”. Felvétele a csendőrség állo­mányába nem járt sikerrel: az ügydarabra a következő bejegyzést vezették rá: „Felvétel nincs, beosztása, megélhetése van."5 A világháború után a győri gyalogezredben szolgált. 1922. augusztus 15- én6 avatták vitézzé, szeptemberben főhadnaggyá, majd 1927. november 1-én századossá léptették elő.7 1927-ben megkapta az egykori Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb kitüntetését, a Katonai Mária Terézia-rend Lovagke­resztjét az 1917. október 24-én megindított tolmeini áttörés során végrehajtott haditettéért.8 Az első világháború után Bertalan Árpád feleségül vette Farkas Saroltát. Két gyermekük született: Bertalan György (1921.IX.29.) és Bertalan Sarolta (1923.IV.14.). Házasságukat a győri királyi törvényszék 1935. III. 20-án kelt P.608/935/3. sz. ítéletével a férj hibájából bontották fel és a volt férjet tartásdíj fizetésére kötezték. ezután Bertalan századosnak 130 pengő tartásdíjat kellett fizetnie.9 A m. kir. 4. honvéd gyalogezredben szolgált főhadnagyi rendfokozatban (törzs, I. és II. zászlóalj állomáshelye Győr, III. zászlóaljé Veszprém) 1927- ben,10 majd századosként 1928-ban.11 Vitéz Bertalan Árpádot az 5. honvéd gyalogezredtől, Szombathelyről, 1939. január 23-ával helyezték át a 4. hon­véd gyalogezred alárendeltségében szerveződő ejtőernyős századhoz, Vár­palotára, Szombathelyre történő tartós vezénylésének fenntartása mellett. 5 HL Bertalan Árpád 2860/1898. 6 Sorolási száma 322, irattári száma 297. http://www.hungarianarmedforces.com/vitezirend/ tiszti/index.html 2012. 01.10. Sajnos egyéb dokumentum vitézzé avatásával kapcsolatosan nem maradt fenn. 7 http://www.hm-him.hu/rang/cd/1927/ valamint http://www.hm-him.hu/rang/cd/1928/ 2012. 01.10. 1927-ben Győrött, az Andrássy út 19. szám alatt lakott. Pékár 1927. 26. 8 A támadás során Bertalan Árpád hadnagy 15 főből álló rohamjárőr élén behatolt az olasz állásokba, majd azt felgöngyölítette. Foglyul ejtett tíz tisztet és 500 fő legénységet, 10 db gép­puskát, 2 db aknavetőt és 1 fényszórót zsákmányolt. Az olasz második álláshoz elérve, abba is behatolt, azt egy szakaszon felszámolta. Tovább nyomulva felfedezett egy olasz tüzérüteget, melyet felszámolt, 6 löveget, 12 tisztet és kb. 100 tüzért zsákmányolt. Végül az olasz 2. olasz vonal ellen megindult az osztrák-magyar csapatok támadása, ebben az olaszokat hátba támad­va segítette hathatósan a saját csapatokat. GOMBOS 1930. 37-41. A Katonai Mária Terézia-rend lovagkeresztes vitézei között, az 1927. avatási évnél szerepel vitéz Bertalan Árpád százados neve. Magyarország tiszti cím- és névtára 1932. 471. 9 HL HM 430628/ 4.oszt.-1944. 10 http://www.militaria.hu/rang/cd/1927/talal-index.php?talalev=1927&talalkod=97. 2013. 09.13. 11 http://www.militaria.hu/rang/cd/1928/talal-index.php?talalev=1928&talalkod=97.2013.09.13. 246

Next

/
Thumbnails
Contents