Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)

III. Ejtőernyős kiképzés a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős-zászlóaljában - Haditechnikai fejlesztések az ejtőernyős-zászlóaljnál

1941 novemberében már 380 db Bergman géppisztoly megrendeléséről szól­tak az iratok.219 Ugyanebben az iratban а HM V. csoportfőnökség (amelynek a légierőt érintő összes anyagi elvi ügy kezdeményezése, feldolgozása, össze­foglalások készítése volt a feladata) a németek által felajánlott 600 db (!) gép­pisztoly megrendelését nem tartotta célszerűnek, mivel azok leszállításának ideje bizonytalan volt. Ráadásul a rendszeresített 39 M. (Király) géppisztoly gyártása hazai keretek között biztosítottnak látták, ezáltal a Bergmann gép­pisztolyok feleslegessé válnának.220 A 3/a osztály (amelynek a rendszeresített gyalogsági és tüzérségi fegyverek, valamint optikai anyag nyilvántartása, új anyagcikkek kivizsgálásának, próbagyártásának és rendszeresítésének elren­delése tartozott többek között a feladatkörébe) elutasító véleményével szem­ben a 31. osztály (amelynek a feladatköre hasonló volt mint а HM V. csoportfő­nökségé) szerint a légierő ejtőernyős és kivonuló repülő részének is sürgősen szüksége volt géppisztolyokra, a hazai gyártású 39 M. (Király) géppisztoly beszerzése a szárazföldi haderő hasonló igényei miatt akadályokba ütközött. 1942-ben a 32/b. osztály (amelynek a feladata az volt, hogy ellássa a légi­erőt fegyverzettel, tüzérségi optikai anyaggal, műszaki, gázvédelmi felszere­léssel, lófelszereléssel, üzemanyaggal, továbbá ruházattal és felszereléssel) a honvédségi szervekhez kiutalt Bergmann géppisztolyok helyett, amíg ezek vezénylése tartott, 50 db 31 M. golyószórót tervezett kiutalni.221 Az osztály az ejtőernyős-zászlóalj részére költségvetésileg biztosított összegből 405 db Bergmann géppisztolyt szerzett be. Ebből a többi alakulatnak 93 db-ot ad­tak át. A géppisztolyokat - melyek darabszáma iratonként változott - szí­jak nélkül szállították le a fegyverszertárba.222 A Légi Erők parancsnoksága ezért kérte valamelyik zsákmány fegyver anyagból megfelelő fegyverszíjak és szíjkengyelek átutalását, hogy a géppisztolyokat karabély módon is lehes­sen használni. A felszerelését a Légi Erők parancsnoksága szertára végezte el Budapesten. A zászlóalj a rendszeresített honvédségi fegyverzeten kívül - kísérleti cél­lal - ideiglenes jelleggel kiutalt 2 db román golyószórót is kapott, melyek visszaszolgáltatási határidejének meghosszabbítását kérték, mert azokra to­219 HL HM 138.718/3/a. oszt. ein. -1941. 220 HL HM 138.718/3/a. oszt. ein. -1941. A 31. osztály cáfolta a 450 db-os Bergmann készlet léte­zését, csupán 137 darabról volt tudomása. Az 1935/1 M. Bergman, vagy az 1940 M. Schmeisser géppisztolyhoz használható, 9 mm-es 40 M. Parabellum lőszerből az ejtőernyős-zászlóalj szá­mára, 1942. február 15-i szállítási határidővel, kiképzési célokra, 1.075.000 db-ot utaltak ki az 1. sz. lőszerraktárból, Csepelről. 221 HL HM 435.270/3/a. oszt. ált. -1942. 222 Az iratban az osztály az ejtőernyős-zászlóalj részére megrendelt Bergmann géppisztolyokból 312 db-ot utalt át a zászlóalj felszerelésére. Ezeket a fegyvereket a fegyverszertárba szállíttatták. A géppisztolyokhoz igényelték a 312 db zsákmányolt fegyverszíjat és 312 db szíjkengyelt is. HL HM 443.231/3/a. oszt. -1942. 159

Next

/
Thumbnails
Contents