Reszegi Zsolt: Légi huszárok. Az ejtőernyős csapatnem kialakulása és harcai 1938 és 1945 között - A Pápai Levéltár kiadványai 3. (Budapest-Pápa, 2013)

III. Ejtőernyős kiképzés a Magyar Királyi Honvédség ejtőernyős-zászlóaljában - Az ejtőernyős ugrókiképzés folyamata, részei

A földet érés folyamata

Nagyon fontos volt a megfelelő földet érési technika oktatása az újoncoknak, hiszen a nem megfelelő leérkezés rándulásokhoz, ficamokhoz, vagy a legrosz- szabb esetben, lábtöréshez is vezethetett, amely az ejtőernyős szolgálatának végét jelentette. A kisebb sérülések szintén lassították a kiképzés menetét, megnövelték idejét. Ezek elég gyakoriak voltak a kísérleti keretnél, hiszen senki sem magyarázta el a helyes testtartást, nem volt honnan példát venniük.

Ereszkedés közben a szoros lábtartás továbbra is fontos volt, mert az ernyő ingamozgása miatt a földet érés odacsapódást és sérülést eredményezhetett.45 A föld felé közeledve az ugrónak ki kellett nyújtania lábait, izmait megfeszítenie és megfogni feje fölött a hevedereket. A leérkezés pillanatában erősen belerántott a hevederekbe, ezáltal valamennyire csökkentette a földet érés erejét és hagyta magát eldőlni tetszőleges irányba. Ezt többnyire a szélirány is befolyásolta.46 Több ejtőernyős kiképző és kerettag is kihangsúlyozta, hogy tilos egy lábra földet érni, vagy mereven tartott, megfeszített lábizmokkal landolni, mivel ezek minden esetben töréssel, vagy egyéb sérüléssel járnak. A kezdő ugróknál hangosbemondó tölcsérrel kiabálva47 adtak utasítást és tanácsot az ugróknak a helyes testtartásról, valamint a földet érés viszonyairól, pl. szélerősségről. Egy bizonyos szélerősség felett tilos volt az ugrások végrehajtása - még tapasztalt ejtőernyősöknek is.48

kai való zuhanó ugrás, ugyanakkor nem említi név szerint a tragikus sorsú ejtőernyősöket. SZALAY 1941. 22-23. A két nyitott ernyő a normál, kb. 5 m/sec. sebességű ereszkedést 4, 4 Vi m/sec.-ra lassította. PATAKY 1941 .a. 405.

45 MOHOS 1939. 48.

46 PATAKY 1942.C. 82. Az ugró kissé behajlított térdekkel, enyhét megfeszített izmokkal, a vállai fölött lévő hevederekbe kapaszkodva ért földet. MAKRAY é. n. 10. Az ugró a fejét leszorította a mellére és „minden körülmények között hátával érve a földre, egy „henger hátra" (bukfenc) mozgással a legkisebbre csökkentheti a felütődést." SZALAY 1941. 24. A földet érésre történő felkészülés folyamatát - a hevederekbe való belekapaszkodást, a lábakkal történő lerugózást és a földön való gurulóst - támasztja alá Balogh őrmester írása is. BALOGH 1942. 62. Pataky százados a nyitás előtt javasolta a megfelelő testtartás - megfeszített test, zárt kezek-lábak - felvételét, hogy az ugró a rántást könnyebben viselje el: megismételte az említett testtartás felvételét a földet érés előtt is. PATAKY 1941 .b. 375. Egy másik cikkében Pataky százados szerint az kilengések okozta földhöz ütődést az izmok megfeszítésével, behúzott fejjel történő bukfencezés végrehajtásával lehetett elkerülni. PATAKY 1941.a. 407. Már a földi kiképzés során, az ugrópadokról történő leugrásnál is oktatták, hogy kinyújtott, összezárt és rugózó lábbal érjen földet az ugró. Amennyiben széttett lábbal ugrott, egyik lába hamarabb érhetett le a földre, ez pedig könnyen bokaficamot, ejtőernyős ugrásnál pedig akár bokatörést is okozhatott. KINCSES 1942. 37.

47 Balanyi őrmester kissé heroizáló stílusban alkotott leírásában arról számolt be, hogy nem ugrott, hanem kidőlt a gépből és az ugrás közben felidézte a repülőtéri ugrásoknál használt megafon utasításait, miszerint zárja a lábait és homorítsa ki magát, felkészülve a beérkezésre. BALANYI 1943. 55.

48 Ezt újonc ugrók számára 10 km/h-ban, gyakorlott ugróknál 20 km/h-ban határozták meg. PATAKY 1941.a. 406. Szokolay, egykori ejtőernyős százados szerint vitéz Bertalan Árpád őrnagynak volt tulajdonítható az a döntés is, hogy 10 km/h-nál nagyobb szélben nem szabad gya121