Petrik Iván (szerk.): Memoriae commendamus, Emlékezetül adjuk. Válogatás Pápa város történetének forrásaiból - A Pápai Levéltár kiadványai 1. (Pápa, 2010)
Források
szerepet kapott a császárváros, Bécs védelmében. Pápa, mint Győr elővár a különös stratégiai jelentőséggel bírt. A vár és a város megmaradt a Török család birtokában, de királyi katonaság is állomásozott falai közt. Megerősítésére a Habsburg központi kormányzat nagy hangsúlyt fektetett. Különösen azok után, hogy 1552-ben Veszprém196, majd 1566-ban Szigetvár is elesett. 1577-ben a Haditanács „hosszasan vizsgálgatta a törökellenes védelem állapotának és fejlesztésének kérdéseit."197 Ennek eredményeként Pápa megerősítéséről is döntöttek. Ide kapcsolható jelen oklevél is, amely a pápai lakosokat felmenti a királyi adó fizetése alól. A cél nyilván Pápa védelmi képességének fenntartása, megerősítése. A polgárokra nehezedő terheket azért is csökkenteni kellett, mert a városban tartózkodó királyi katonaság elszállásolása, ellátása óriási terheket jelentett. A kiváltság indoklásában úgy fogalmaznak, azért kapják a mentességet, hogy az elszenvedett károk után fellélegezhessenek, és újólag erőt gyűjthessenek a pápai lakosok. Megjegyzendő, hogy az adómentesség nem örök időkre, hanem csupán a háborús időszakra szólt. A XVII. században többször vizsgálták a pápaiak adómentességét, de mindannyiszor fenntartották. Az adómentesség azonban nem volt előzmények nélküli. Hasonló indokokkal, tehát a katonaság beszállásolásával kapcsolatos problémák miatt kérvényezte a város az adók elengedését 1550-ben. Ekkor még sikertelenül. 1556-ban Mar- tonfalvai Imre a pozsonyi országgyűlésen azonban kieszközölte a mentességet. Ettől kezdve eltűnt a város a dikális összeírásokból, ami azt jelenti, hogy valóban be is tartották a rendelkezést.198 Ezt megelőzően adómentességre vonatkozó uralkodói kegynyilvánítást nem ismerünk, jelen oklevél sem utal hasonló rendelkezésre. Valószínű, hogy a korábbi egyedi döntések után ekkor kapta meg a város általános érvénnyel az adómentesség kiváltságát. 20. 1577. szeptember 3. Bécs 1. Rudolf király megparancsolja Nádasdi Ferenc vasi ispánnak, Choron János soproni ispánnak, Hathalmi Miklósnak, Hathalmi Mátyásnak és Túri Benedeknek, hogy az egész régió és Pápa mezőváros nyugalma és megtartása érdeké196 Veszprém éppen Szigetvár elestének évében (1566) került vissza keresztény kézre, 1593-ban azonban ismét elfoglalták a törökök. 197 SzakáLY 1994.144. 198 SzakáLY 1994.139. 77