Petrik Iván (szerk.): Memoriae commendamus, Emlékezetül adjuk. Válogatás Pápa város történetének forrásaiból - A Pápai Levéltár kiadványai 1. (Pápa, 2010)

Bevezetés

Bevezetés Pápa város levéltárának, valamint az Esterházy család pápai ura­dalmi levéltára nagy részének pusztulásával pótolhatatlan hiátusok ke­letkeztek a város történetének forrásanyagában. A fennmaradt doku­mentumok megőrzése és hozzáférhetővé tétele (kiadása) éppen ezért esetünkben sokkal nagyobb jelentőséggel bír, mint forrásokkal gazda­gabban ellátott településeknél. Jelen kötetben Pápa történelmének korunkra maradt alapdokumentu­mait kívánjuk közre adni a város első említésétől a városrészek 1842-ben történt egyesítéséig. Alapdokumentumok alatt olyan válogatást értünk, amelyben a város életét döntően befolyásoló események, tények, döntések tükröződnek. Ezek, ha nem is adják ki a város történetének folyamatát, de annak sarokpontjait igen. A források után olvasható kommentá­rokban igyekeztünk kitérni mindazon tényekre, amelyek a források értelmezéséhez feltétlenül szükségesek. Jellegüknél fogva azonban ezek nem „mindent megoldó" tanulmányok, hanem értelmező jegyzetek, kiegészítések, problémafelvetések az egyes forrásokkal kapcsolatban. Válogatásunk elsősorban a városi élet jogfejlődésére és az igazgatás változásaira koncentrál. Nyomon kívántuk követni a különböző jog­állású lakosok feltűntét, a városvezetés kialakulását, a városi írásbeliség kezdeteit. Kötetünkben teljességre törekedve kívántuk bemutatni a vá­rosi kiváltságok megszerzésnek és megvédelmezésének évszázados folyamatát. Szintén hangsúlyosan szerepelnek válogatásunkban a mező­város és földesura kapcsolatát tükröző dokumentumok. Beválogattuk valamennyi birtokosváltozás fellelhető forrásait a Garaiak adomány­levelétől Esterházy Miklós birtokszerzésének három szerződéséig. (A zálogbirtoklásokat azonban csak a kommentárokban említettük meg.) Teljes szövegükben olvashatóak ugyanakkor a város és földesura közötti legfontosabb XVIII. századi szerződések. Amennyire magától értetődően adódott, hogy kötetünket Pápa első említésével kezdjük, éppannyira egyértelműen zárul a három városrész (Belsőváros, Alsóváros, Felsőváros) újraegyesülését kimondó szerződés­20

Next

/
Thumbnails
Contents