Petrik Iván (szerk.): Memoriae commendamus, Emlékezetül adjuk. Válogatás Pápa város történetének forrásaiból - A Pápai Levéltár kiadványai 1. (Pápa, 2010)
Források
mindjárt kezdetben jövő Mindszent napkor az Alsóváros jegyzője fogja betölteni, azzal a fizetéssel, melly fizetéssel jelenleg a belsővárosi jegyző van ellátva. Továbbá pedig akármiképp történendő helyüresülés esetében jegyzőről az egyesült város minden külön tekintet nélkül intézkedend. Hetedszer. Kapitánya lesz az egyesült városnak egy, kit a tanácsosok közül valamint a népszószólót, és egyéb tisztviselőit a hatvan személyek közül az egyesült város tanácsa, és választott polgársága közakarattal időrül időre egyik felekezet emberét is ettől el nem zárva, fog választani, és ezen hivatalokra legérdemessebbeknek lenni talál. Nyolczadszor. Ügyész lesz Pápa városának mind idáig volt csak egy és ez az egész egyesült város ügyésze leend, ennek minden dolgát egyformán viszi, s az egész jussait egyformán födözi, azért változás adván magát idővel s akármikor elöl, ez is szinte az egyesült város választott polgársága és tanácsa által fog választatni. Továbbá kilenczedszer. A kvártélyozási járandóságoknak az adóban az eddigi szokás szerinti betudások legfelsőbb s megyei rendeletben alapulván, az ellen tehát bárkinek is foganatos kifogása nem lehetvén, de a forspontozásokra nézve is a város a nemes megyei rendeletektől függvén, s az ezekre nézve való elégtétel s csak kötelességei közé tartozván, hogy miképen lehessen, e részben is az egésznek könnyebbséget szerezni, az ezen egyesség után csak a köztanácskozásnak lehetvén tárgya, mostanrul tehát odahalasztjuk. Mivel pedig nem lehet azt át nem látni, hogy a két külső városiak a forspontozással terhelve voltak idáig, méltányos kívánságuk következtében az orvoslásról való gondoskodást azért, melly ha találkoznának vállalkozók, az ezekkel teendő egyesség által, vagy a városi lovak szaporításával történhetne csak, javallatképpen itt megállapítjuk, és ennek munkába vételét összehangzólag kikötjük. Tizedszer. A katonaság elfogadására nézve ezideig volt három városok között fennálló egyesség, melly szerint a lovasság mindig a két külső a gyalogság pedig a Belsővárosban szállásoltatok, továbbra és jövendőre is fentmarad. Tizenegyedszer. Az Alsó és Felsővárosokban eladandó házak árábul eső krajcárpénzek mennyire a tűzoltó eszközök megszerzése és javításán túl maradnának, s talán erre a czélra fölöslegessek lennének, azok ezután is az Alsó és Felsővárosok csinosítására fognak fordíttatni. Tizenkettődször. A három városnak egygyé létével utóbbra már a lakosok adójának, s 156