Szűts István Gergely (szerk.): A vidéki Magyarország kisipara és kiskereskedelme az 1910-es években - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 38. (Veszprém, 2015)
Szűts István Gergely: A vidéki kisiparosok és kiskereskedők társadalma a századfordulón
SZŰTS ISTVÁN GERGELY másrészt nemzeti szinten is hazafias cselekedetté vált az udvar által kibocsátott pátens bojkottja. A bizonytalan szabályozást végül az 1872.-ben kibocsátott VIII. törvénycikk rendezte. Ez többek között kimondta, hogy minden nagykorú egyén bármely iparágat és kereskedelmi formát, annak hivatalos bejelentése után szabadon művelhet. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy bárki - bizonyos külön engedélyhez kötött tevékenységeket kivéve - ipari vagy kereskedelmi vállalkozóvá válhasson. A törvény, szemben az 1859-ben kihirdetett Ipari pátenssel, nem szorgalmazta, hogy a céhek helyett kötelezően más szakmai szervezet jöjjön létre. Ennek ellenére a következő esztendőkben létrejöttek azok az ipartársulatok, amelyek tagságuktól, az adott település méreteitől függően egy-egy várost, vagy járást képviselhettek. Az 1870-es évek közepére a törvény kihirdetéséig létezett közel háromezer céh helyett mintegy 1300 ipartársulat jött létre, amelyek száma a következő esztendőkben folyamatosan csökkent.10 Ezekbe az ipartársulatokba elvben bárki beléphetett, éppen emiatt volt kevésbé vonzó a korábbi céhtagok számára. Bár tágan értelmezetten és elsősorban kulturális szempontból a korábbi céhes hagyományok szerint működhettek volna, szerepük mégsem vált meghatározóvá. A kötött céhes kereteket tehát 1872-re végleg áttörte az az újfajta iparos és kereskedői társadalom, amely új tagjainak köszönhetően rendkívül tagolt és heterogén volt. A hazai kisipar és kiskereskedelem történetében az 1884-ben kiadott XVII. te. ismét egy meghatározó pont volt. Ez a törvény az előző évtizedben kiadotthoz képest több fontos változtatást vezetett be: az ipartársulatok helyett ipartestületeket hívott életre, valamint szabályozta az ipar- engedélyek kérdéskörét is. Az ipartársulatok jól láthatóan nem váltották be a hozzáfűzött reményeket, ezért egy másik testület felállításáról rendelkezett a törvény. Eszerint minden ezer főnél nagyobb településen ipartestületet hozhattak létre, amelyek ezután az iparengedéllyel rendelkezők kötelezően tagjai lettek. A testület bizonyos iparhatósági jogokat gyakorolt tagjai felett. Ez a törvény némi visszarendeződést jelentett, hiszen egyes iparágak (például asztalos, borbély, cukrász) megkezdését és működését iparengedélyhez kötötte. A szabad iparok mellett - amelyek megkezdését ugyancsak jelenteni kellett az illetékes iparhatóságnál - több engedélyhez kötött foglalkozás is maradt. 10 Kerékgyártó 1923: 2. 12
