Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)

II. A plébániahálózat kiépítése a 18. században - II.2. Az egyházmegye plébániahálózata

Szerzetesek a plébániák élén

A plébániaszervezés 1. ütemében erre még nem került sor, de jól kiolvasható ennek szándéka Acsádi Adám tervezetéből. Ez végül Somogy megye esetében az 1740-es években, Fejér megye esetében pedig csak az 1750-es és 1760-es években következett be. Az is látható, hogy a főpásztorok arra törekedtek - sok esetben lehetőségeiken felül - hogy a plébániákon a szerzeteseket egyházmegyés papokkal váltsák fel. Néhány jelentősebb rendház és ahhoz köthető kegyhely254 kivételével a század első felének püspökei ideiglenesnek szánták a plébániák szerzetesek általi ellátását, elsősorban a paphiány miatt kényszerülve erre a megoldásra. Példaként lehet felhozni Acsádi Ádám 1735-ös, a Helytartótanácshoz benyújtott tervezetét, amelyben a Fejér megyei Ácsa és Lovasberény, valamint a Veszprém megyei Vörösberény és Padrag világi pappal történő ellátásának javaslata szerepel. Több esetben - és nem csupán a század első felében - előfordult, hogy bár a terveket tettekre váltották, a próbálkozásokat hosszabb távon nem koronázta siker. Segesdre, miután a ferences barátok elmenekültek a harcok elől, az 1710-es években egyházmegyés plébános került. Halálát követően nem volt egyszerű megoldani az utódlás kérdését, hiszen az csak a nem régen létrehozott szőlősgyöröki plébánia önállóságának megszüntetése árán sikerült. Az erőfeszítések ellenére pár év múlva, az 1730-as évek közepén ismét a ferencesekre kellett bízni a hívek gondozását. Fejér megyében a fehérvári ferencesek által gondozott Kálóz községben 1749-ben alapítottak plébániát, egyházmegyés papot helyezve oda. Hat évvel később, a plébános korai halálát követően azonban ismét a ferencesek gondozásába került az egyházközség. A plébániahálózatnak ezeken a területeken történő bővítésével látszólag bővült a szerzetesi lelkipásztorkodás mértéke is, azonban szinte kizárólag korábban is az általuk ellátott települések hívei lettek immár hivatalosan is egy-egy rend(ház) gondjaira bízva.

Az egyházmegyei papság számának növekedésével párhuzamosan, az 1740-es évektől kezdődően egyre több helyen váltották fel a szerzeteseket világi papok a plébániákon. Ez többnyire konfliktusokkal járt együtt. A Budától délre fekvő Promontor plébániáját a budai kapucinusok látták el, temploma 1742-ben épült. Báró Toussaint József 1757 őszén mutatta be a plébániára Szabó János váci egyházmegyés papot, akit a főpásztor be is iktattatott.255 A település lakosai - élükön az uradalmi tisztekkel - azonban nem fogadták el a helyzetet, bezárták a templomot, az iskolamestert eltiltották a szentmisén való kántorizálástól, gyakorlatilag lehetetlenné tették Szabó lelkipásztori mű254 A kettő ha nem is járt együtt, többnyire összekapcsolódott egymással. Szentlászlóegyháza, Andocs esete mutatja ezt jól, de Kanizsára (Homokkomárom) és Mórra (Bodajk) is utalhatok. Az előbbi két kolostor és a kegyhely kapcsolatára lásd Pfeiffer-Takács 2001. 96-100. és 170-172., utóbbiakra pedig Siptár 2010a. 77.

255 Szabó János keltezetlen levelében báró Toussaint József praesentatoriájára hivatkozva kérte az átvételét a veszprémi egyházmegyébe. VÉL 1.1.6. fase. 1. no 21.; 1757. december 27-ei beiktatásáról Milchdorfer György esperes feljegyzése tudósít. VÉL 1.1.11. fase. 1. no 19.

95