Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
II. A plébániahálózat kiépítése a 18. században - II.2. Az egyházmegye plébániahálózata
Az EGYHÁZMEGYE PLÉBÁNIAHÁLÓZATA A két teljes egyházmegyére kiterjedő összeírás elméletben a teljességre törekedett, azaz nem csupán a katolikusokat, hanem a protestánsokat is számba vették. Az 1750-es évek összeírásainak készítése során a készítők következetlenek voltak a protestánsok számbavételében. Vannak plébániák, ahol szerepelnek a más felekezetű lakosok, és vannak olyan plébániák, ahol nem. Olyan összeírás is akad, amely már címében is jelzi, hogy csak a katolikus lakosságra terjedt ki. A több ezer oldalt kitevő lélekösszeírások helyett azok plébániánként! összesítését használtam fel. Az 1752/57. évek adatait tartalmazó összesítésben nem szerepelnek a protestánsok (azoknál a plébániáknál sem, ahol egyébként számba vették őket), csupán az egyes protestáns felekezetek tagjai közül katolikus hitre tértek számát tüntette fel az összesítő, illetve az egyes plébániáknál utalt azok felekezeti összetételére. Az 1770-es összesítés ezzel szemben tartalmazza a nem katolikus lakosság lélekszámát is. Az összesítések több esetben néhány fős eltérést mutatnak az eredeti lélekösszeírás összesített adataihoz képest. Az egyházmegye valamennyi plébániájának visszaellenőrzése hatalmas és - jelen dolgozat célját tekintve - felesleges munka lett volna, így megelégedtem az összesítések adatainak felhasználásával. Az 1770-es lélekösszeírás felekezeti adatai összevethetők az 1774-es református egyházlátogatás során megadott, felekezetenkénti lélekszámadatokkal. Mivel a katolikus és a református egyházi beosztás nem fedte egymást, csupán töredék megyéket lehet vizsgálni. Az összevetést Somogy és Veszprém megyéknek a veszprémi római katolikus egyházmegyébe, illetve a dunántúli református egyházkerületbe tartozó részeire végeztem el. A reformátusok kizárólag azokat a községeket vizitálták, ahol „virágzó" vagy „árva" eklézsiák voltak, azaz jelentős református lakossággal rendelkeztek. Az adatok azt mutatják, hogy az 1770-es katolikus lélekösszeírás mintegy kétszer-háromszor több katolikust tüntetett fel az érintett településeken mint a négy évvel későbbi református jegyzőkönyvek. A protestánsok (elsősorban a reformátusok) száma ezzel szemben az 1770-es lélekösszeírás szerint mintegy ötöde-hatoda az 1774-ben felvett református jegyzőkönyvben szereplő adatoknak. A vizsgált somogyi területek magukba foglalták a segesdi, csokonyai, csökölyi, nagybajomi, hetesi, szentbalázsi, ladi, szuloki és nagyatádi katolikus plébániák ösz- szesen 71 települését. Az 1770-es katolikus adatok szerint ezeken a településeken 3975 katolikus és 3712 református élt (s itt volt található hét település, amelynek református lakossága nem engedte magát összeírni), ezzel szemben az 1774-es református adatok ugyanitt 1690 katolikust (hét település esetében azonban csak annyit közöltek, hogy kevesen vannak) és 20 373 reformátust említenek. Az összeírást 1770-ben megakadályozó településeken regisztrált reformátusok száma 1774-ben összesen 1578 fő volt, míg az 1774-ben lélekszám- adat nélkül említett katolikusok számát 1770-ben 803 főben határozták meg (ebből Böhönye katolikusainak a száma 485 fő, amely településről 1774-ben azt jegyezték fel a protestáns vizitátorok, hogy kevés katolikus lakosa van). 68
