Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
V. Függelék - V.1. A veszprémi egyházmegye helynökeinek, kanonokjainak és espereseinek archontológiája 1700–1777
I Helységnévtár: szerzetesi adminisztratúrák A ciszterciekhez hasonlóan ebben az esetben is bizonytalanok a források a lelkipásztor megítélésében, olykor plébániaként fordul elő, máskor viszont nem. Előfordul olyan eset is, hogy a plébánia szervezésének megindulásakor a korábbi leányegyházat kivették a plébános joghatósága alól és az átmeneti időszakra szerzetesekre bízták (3). Csákberény (korábban Csákvár leányegyháza) híveit 1750-1751-ben a móri kapucinusok gondozták. 1751 tavaszán kapott önálló egyházmegyés plébánost. Bizonyos esetekben a korabeli források egyértelműen mellőzik a plébánia / adminisztratúra megnevezést, azonban - talán mondhatom így - missziói központok (4) létét regisztrálhatjuk, különösen a korszak végén. Ez leginkább a fehérvári ferencesek, illetve az 1740-es évektől a vidéki lelkigondozásba bekapcsolódó fehérvári jezsuiták által ellátott Fejér megyei falvakkal illusztrálható. A megye középső és keleti részén elterülő lelkipásztori körzetek központjaiból az 1740-es években többet emeltek plébániai rangra, ezek egy részét azonban továbbra is a ferencesek látták el (például Kálóz, Szabadbattyán). Ezt követően azonban a plébániaszervezés üteme ezen a területen csökkent. Aba és Seregélyes, bár az 1760-as évektől kezdődően egyértelműen lelkipásztori körzetek központjai voltak, azonban a korszakban nem szerveződtek plébániává. A szerzetesi pasztorációnak egyházmegyei keretekben történő vizsgálata szempontjából a fentiektől eltérő esetnek tekinthető, ha a pasztorációt a püspökség határain kívüli szerzetesi közösség végzi (5). Erre két példát szeretnék felhozni. Az egyik az exempt, jezsuiták által vezetett székesfehérvári plébánia, amelynek leányegyházai a veszprémi egyházmegyéhez tartoztak, a másik példám pedig a pécsi püspökség simontornyai plébániája, amelyet a helyi ferencesek gondoztak, ugyanakkor a század elejétől ellátták a határos Fejér megyei községek, puszták lakosait is. 1759-ben a fennálló helyzet elismeréseként a helynök négy egyházmegyés településre, Egresre, Vámra, Igarra és Dégre joghatóságot adott a barátoknak, amellyel ezek gyakorlatilag a simontornyai plébánia leányegyházai lettek. A fentebb bemutatott átmenetek közül az első, második és harmadik típusba tartozó településeket vettem fel a listába, amennyiben plébániai jogállásukat a források említik. Ezek szerepelnek a plébániák között is, felvételük időhatárát pedig az első említéshez igyekeztem kötni. Mellőztem viszont azoknak a településeknek az említését, amelyekről adatolható szerzetesi lelkipásztorkodás, azonban nyilvánvalóan nem voltak részei a plébániahálózatnak. Erre különösen a század első feléből számtalan példát lehetne felhozni. Az egyházmegyés lelkipásztorok által gondozott plébániák egy jelentős részében adatolható, hogy hosszabb-rövidebb ideig szolgálták szerzetesek a híveket, különösen üresedés esetén. Ezeket csak abban az esetben tüntettem fel az alábbiakban, ha a szerzetesi lelkipásztorkodás legalább egy évnyi időtartama adatolható volt, mivel véleményem szerint ez már valamifajta működési nehézséget ad a tudtunkra, értve ez alatt például az egyházmegyés pap277
