Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
IV: A veszprémi egyházmegye irányítói
A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE IRÁNYÍTÓI megye papsága és a káptalan közötti kapcsolatokra fókuszálnak: a káptalani javadalmak elérhetők voltak-e az egyházmegye papsága számára, beszélhetünk-e a papság szélesebb rétegei felé is nyitott kanonoki stallumokról, vagy ellenkezőleg, a javadalmak betöltésénél mennyiben kerültek előtérbe más egyházmegyék érdemes papjai, mennyiben szolgálták a veszprémi székeskáptalan stallumai az egyházmegyéhez nem kötődő papok jutalmazását, s a fentiekkel összefüggésben mennyiben tekinthető a főpásztor döntésének egy-egy javadalom eladományozása? Az egyházkormányzat mindennapi munkáját vidéken a kerületi esperesek végezték. Az ő kiválasztásuk során elsődleges szempont az alkalmasság volt. Az esperesi életpályák vizsgálatakor ennek elemeit próbálom meghatározni. A helynökök, a kanonokok és az esperesek száma még a korszak alacsony létszámú papságához képest is csekély volt. 1741-ben a papság egészének 13,5%- át, míg 1771-ben már csak 9,5%-át tették ki. További kérdésként merül fel, hogy e szűk egyházmegyei elitbe történő bejutási csatornák meghatároznak-e további csoportokat az alsópapság körében, illetve - egy manapság népszerű fogalommal élve - beszélhetünk-e papi életpályamodellről a 18. századi veszprémi egyházmegyében, és ha igen, melyek voltak ennek a legfontosabb elemei. 1725-től kezdve az egyházmegye élén egymást követő főpásztorok sajátos kapcsolatban álltak egymással. Acsádi Adám utódjával, Bíró Mártonnal néhány évig mint helynökével dolgozott együtt, Koller Ignác pedig, aki Padányi Bíró Mártont követte a püspöki székben, két éven át koadjutor püspökként segítette Bírót feladatai ellátásában. Az egyházmegyét az 1773 és 1777 közötti széküresedés idején káptalani helynökként irányító Dravec József korábban esperesként, majd két püspök alatt is helynökként látott el egyházkormányzati feladatokat. Mindez az egyházmegye legfelső szintjén is egyfajta folyamatosságot biztosított. Ennek tükrében különösen izgalmas feladatnak tűnik annak feltárása, hogy a főpásztorok tevékenységében miként érhető tetten az egyházmegye elitjének (ki)alakítására irányuló törekvés. A vizsgálat során alapvetően a függelékben közölt archontológiai adattárra támaszkodom. A nem hivatkozott adatok forrásai ott kerültek feltüntetésre. Emellett a 1700 és 1777 közötti egyházmegyei papság egészére vonatkozó prozopográfiai célú gyűjtésemet használtam az elemzés elkészítéséhez.378 négy megyében (Somogy, Veszprém, Zala és Fejér) és összesen 23 településen voltak megtalálhatók. A számszerű adatok megtalálhatók Fónagy 2013.1.43. és II. 1499-1500. A püspöki birtokok igazgatására a korszakban lásd Mihalik 2010. A püspöki birtokok térképen ábrázolva uo. 143., a káptalan 18. századi birtokairól készített térkép megtalálható Kálmán- Mihalik-Zarnóczki 2012. oldalszám nélküli mellékleteként. 378 A 18. századi egyházi középrétegek prozopográfiai vizsgálatára alapvető Peter Hersche monográfiája. Magyarul a középkorra vonatkozóan születtek az elmúlt évtizedekben hasonló szellemű feldolgozások, amelyek közül Köblös József és Fedeles Tamás munkáit kell kiemelni. Az adatbázis elkészítése során Wolfgang Reinhard és munkatársai által végzett augsburgi kutatást vettem alapul. Hersche 1984., Köblös 1994., Fedeles 2005a., Reinhard et al. 1996. 138
