Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
I. Bevezetés - I.1. A dolgozatban használt egyházigazgatási fogalmak
Egyházigazgatási fogalmak diaconatus, districtus). Az esperesi kerületek plébániákból (parochia) épülnek fel. A plébánia központja az anyaegyház (mater), itt található a plébániatemplom, s itt lakik a plébános (plebanus, parochus) is. Az anyaegyházhoz további települések, úgynevezett leányegyházak (filia) kapcsolódhatnak. A plébánost munkájában a káplán (capellanus) segítheti. A főesperesség élén a főesperes (archi- diaconus), az esperesi kerület élén pedig az esperes (vicearchidiaconus)w áll. A főesperesek és a helynök a korszakban a püspöki székhelyen működő káptalan (capitulum) tagjai, a kanonokok (canonicus) közül kerültek ki. Munkám első felében a plébániahálózat kerül a vizsgálat fókuszába. Ezért célszerű a plébániát részletesebben is bemutatnom. Az egyházmegye területe plébániákra oszlik, amelyek élén a megyéspüspök által kinevezett plébános áll. A plébános többnyire egyházmegyés pap, de a plébánosi jogokat egy szerzetesközösség is gyakorolhatja, ebben az esetben a plébános személyét az adott közösség vezetője jelöli ki a közösség tagjai közül. A korszakban a plébániák vezetését ellátó szerzeteseket adminisztrátoroknak, az általuk ellátott plébániákat pedig adminisztratúráknak nevezték. A plébánosok kinevezése egy hosszabb folyamat része volt, amelyet alapvetően befolyásolt a korban a kegyuraság (ius patronatus) intézménye. Ebből következően voltak úgynevezett kegyúri, illetve szabadadományozású plébániák. A kegyurakat megillető jogosítványokkal - leegyszerűsítve - azok a katolikus földesurak rendelkeztek, akik a plébánia fenntartásához hozzájárultak. Legjelentősebb jogosítványuk a plébános személyének kiválasztásába történő beleszólási joguk volt. A plébános kinevezésének folyamatát alapvetően a következő fázisokra bonthatjuk: egy plébánia megüresedése esetén a főpásztor vagy helynöke megfelelő személyt ajánlott a kegyúrnak (recommendatio), általában a kegyúr kérésére, amennyiben neki nem volt megfelelő jelöltje. Ezt követte a bemutatás (prsesentatio), amikor a kegyúr írásban javaslatot tett a plébánia betöltésére a főpásztor felé. Amennyiben a javaslatot a főpásztor elfogadta, sor került az investitura kiadására, amely a korszakban a helynök feladata volt. Végül a területileg illetékes esperes ünnepi szentmise keretében beiktatta a kijelölt plébánost a javadalmába (installatio). A későbbi gyakorlattal ellentétben, amikor egy-egy plébánia ellátása többféle jogcímen történhetett, a vizsgált időszakban erre plébánosi, illetve (szerzetesi) adminisztrátori jogcímen került sor. Egy-két olyan esetről van tudomásom, amikor a plébánia vezetését ellátó világi pap nem kapta meg az invesztitúrát, s adminisztrátorként vezette a plébániát, azonban ezekben az esetekben mindig ideiglenes szolgálatról volt szó. Az adminisztrátor mellett, ami ebben az értelemben szerzetesi adminisztrátoroktól eltérő fogalmat jelöl, előfordul interimalis parochus megnevezés is. 10 10 Az esperes - latin nevének tükörfordításaként - a forrásokban és a régebbi szakirodalomban gyakran szerepel alesperesként is. Ez azonban nem tévesztendő össze a 19. századtól a forrásokban megjelenő helyettes esperesekkel. 13
