Hermann István: A veszprémi egyházmegye igazgatása a 18. században 1700-1777 - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 37. (Veszprém, 2015)
II. A plébániahálózat kiépítése a 18. században - II.3. Összegzés: a plébániahálózat kiépítése az egyházmegyében
Összegzés II.3. Összegzés: a plébániahálózat kiépítése az egyházmegyében Az egyházszervezet legalsó szintjét jelentő plébániahálózat kiépítése a veszprémi egyházmegyében mintegy fél évszázadot vett igénybe. A korszak kezdetén, 1710-ben regisztrált 20 egyházmegyés plébánia Zala megyét leszámítva elszórtan helyezkedett el a Dunántúl közel felét kitevő püspökségben. Ebben az időben a katolikus hívek lelkigondozását túlnyomórészt a szerzetesi közösségek látták el. Az 1710-et követő 25 év alatt az egyházmegye területének nagy részén megtörtént a plébániahálózat vázának a létrehozása, bár két régióban jelentős hiány mutatkozott ennek szövetében. Ezek közül az egyik a Fejér és Veszprém megyék déli részét kitevő Mezőföld területe volt, amely elsősorban gyér lakossága és ehhez kapcsolódóan hiányos településhálózata miatt maradt ki a plébániaszervezés első nagyobb hullámából; a másik plébániahiányos terület Somogy megye déli része, ahol viszont a tömbben élő protestáns lakosság jelenléte akadályozhatta az egyházszervezet kiépítésének folyamatát. A többségében protestáns lakosság önmagában nem jelentett okot a katolikus egyházszervezet kiépítésének elmaradására, abban közrejátszhattak más okok, például a terület egyházmegye szempontjából periférikus elhelyezkedése is. A Fejér megye északi felében, a somogyihoz hasonlóan egybefüggő településterületen élő protestánsok között már az 1720-as évektől kezdve viszonylag sűrű plébániahálózat volt hivatva garantálni a katolikus hit terjedését. 1735-re 91 plébánia szerveződött az egyházmegyében. Ez a szám fele a korszak végén, 1777-ben fennálló plébániák számának. Ezt követően azonban, az egyházszervezet kiépítése első fázisának lezárásaképpen egy évtizedre megtorpant a plébániaszervezés folyamata. Ennek több oka is volt. Köztük meghatározó jelentőségű, hogy az egyházmegye papsága, amely az 1730-as évek második felére a jelek szerint elöregedett, számában nem tudta követni a plébániaszervezés ütemét. Emellett meg kell említeni a már megalapított plébániák szegénységét, amely gátolta újabb plébániák emelését, hiszen az a szűkös források további elaprózását jelentette volna. Padányi Bíró Márton püspökségének kezdete egybeesett a plébániaszervezés második fázisának kezdetével. Nem csupán véletlen egybeesés, hogy az energikus főpap kinevezését követően szemináriumot alapított, amely a papság megfelelő helyi utánpótlását volt hivatva biztosítani, s hozzálátott az egyházszervezet kiépítésének folytatásához. Ennek alapját a korábbi évek szívós építkezése vetette meg, amibe beletartozik az általam „erőgyűjtésnek" nevezett évtized is. Bíró Márton püspökségének másfél évtizede alatt (tulajdonképpen már az 1750-es évek végére) befejezte a plébániahálózat struktúrájának kiépítését, ezzel a korábban plébániahiányos vidékeket is bekapcsolta az egyházszervezet szövetébe, egyedül Somogy megye déli, Baranyával határos vidékén tapasztalhatók továbbra is jelentősebb aránytalanságok. 107
