Szűts István Gergely: Üzlet és diplomácia. A Gulden Gyula vezette Herendi Porcelánmanufaktúra - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 36. (Veszprém, 2015)
A hétköznapok
A HÉTKÖZNAPOK baleseteire, ezt bizonyítja, hogy balesete után „Csonttörő Lulu" néven írta alá bátyjának címzett levelét.165 Harmadik szenvedélye az evezés volt, kevés szabadidejét a Magyar Evezős Klub tagjaként a Dunán töltötte.166 Baleseteiből adódó sérülései eltérő intenzitással, de komoly problémákat okoztak számára. 1943 tavaszán némi iróniával így írt barátjának, Hubay Cebrián Andornak állapotáról. „Az ünnepeket végigfeküdtem. Sőt azóta is csak félnapokat járok be az irodába. Délutánonként ismét lefekszem, mert még mindig nem vagyok rendben. Kiderült, hogy nem lumbágóm van, hanem izomgyulladás. Még pedig nem meghűlésből kifolyólag, hanem a vacak lábam miatt. Idővel újabb eltolódás állt elő az Ízületben, a láb egy újabb fél centiméterrel megrövidült, ez pedig gerincferdüléshez vezetett, s utóbbi idézte elő az izomgyulladást. Mindezen pedig csak pihenéssel lehet segíteni, természetesen cipőimet az új helyzethez hozzáidomítva. Ha így megy tovább, úgy jobb sarkam nemsokára a térdemig fog érni..."167 168 Mivel semmilyen mozgóképes felvétel nem ismert róla, ezért néhány fotó és főként lánya elmondásából tudjuk, hogy az átlagnál magasabb, erős testalkatú férfi jobb lábára, állapotától függően gyakorta sántított. Gulden Gyula személyiségével kapcsolatban levelezése és lánya töredékes visszaemlékezései szolgálnak forrásul. Bár kiterjedt politikai, kereskedelmi és szakmai kapcsolatokkal rendelkezett, ennek ellenére szerény maradt, ha saját magáról és a vállalat érdekében tett munkájáról volt szó. Erre kiváló példa az egykori igazgatósági tag, Kosa Miklós újságíró levele, aki Herend centenáriuma kapcsán lapjában, a Gazdasági Hírlapban tervezett cikket közölni a gyárról. Többszöri levélváltást követően a szerkesztő némi feddéssel így írt neki. „A Te rád vonatkozó rész a végletekig le van szűkítve, jelzők nincsenek, főnevek is alig, ebből már nem engedhetek.”168 Szintén visszafogott személyiségre utal, hogy a gyárról készült írásokban alig bukkan fel neve, és nagyobb terjedelmű, fényképes cikket is csak egyet ismerünk róla.169 Habitusából eredően mértékletes és hagyománytisztelő volt. Bár nem Herenden élt, mégis a vállalat működtetésének érdekében gyakorta tartózkodott itt. Fontosabb üzleti megbeszélésig ebédjeit, ha tehette a közeli Veszprém jól ismert vendéglátóhelyén, a Lohonyai-féle vendéglőben költötte el. Családi összejöveteleken szintén a hagyományos magyar konyhát részesítette előnyben, .„...ha jövünk, úgy tortát hozunk magunkkal. Eledelként paprikáscsirke lenne kívánatos."170 Gulden Gyula mellett sokkal kevesebbet tudunk felesége, Edmee mindennapjairól. Neve természetesen még ritkábban bukkan fel a gyár iratanyagában, 165 MNL VeML XI.46.c.aa.VIII.4.tétel 166 Gulden é.n. 77. 167 MNL VeML XI.46.c.aa. VIII. 7.tétel 168 MNL VeML XI.46.c.gg.3.tétel 1939.G-betű 169 Esti Kis Újság 1942. november 28. 170 MNL VeML XI.46.c.aa. VII.4.tétel. 63