Szűts István Gergely: Üzlet és diplomácia. A Gulden Gyula vezette Herendi Porcelánmanufaktúra - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 36. (Veszprém, 2015)

Gulden Gyula gyermeke- és ifjúévei

Üzlet és Diplomácia iparmű kiállításon fődíjat kapott.39 A Herendi étkészletek és a Gerbeaud különleges termékei jól kiegészítették egymást. A századforduló táján a Gerbeaud a hazai társadalmi elit egyik fon­tos találkozási pontja lett, az uralkodó család tagjai mellett arisztokraták és nagyvállalkozó ültek asztalainál. A tulajdonos 1908-ban alakította át vállalkozását részvénytársasággá, amelynek alapító tagjai között Herend és Gulden későbbi életében fontos szerepet betöltő személyeket is talál­hatunk.40 így rögtön Farkasházy Jenőt és ügyvédjét, jó barátját, Várady Gábort, akinek később komoly szerepe lesz abban, hogy 1923-ban létrejön a Herendi Porcelángyár Rt.41 A Gerbeaud cégbírósági iratait átnézve, ha nem is az alapítók között, de már az 1910-es évek elején igazgatósági tagként feltűnik Edmond Pittard genfi jogász, egyetemi tanár, Gulden Gyula ké­sőbbi apósa.42 Mindezek alapján kijelenthető, hogy Gulden testvérei, roko­nai révén már egészen gyerekkorától kezdve ismerte Herend tulajdonosát, a Gerbeaud családot, valamint a köréjük szerveződött társaságokat. Sajnos visszaemlékezésében kevés szó esik gyermekkoráról, annyi tudott, hogy iskoláit az otthonához közeli II. kerületi Királyi Egyetemi Katolikus iskolában végezte. Gyermekkori barátai közül a legfontosabb kétségkívül Hubay Jenő fia,43 Hubay Cebrián Andor44 volt. Gulden tehát már kisgyer­mek kora óta bejáratos volt a fővárosi művészélet körében fogalomnak szá­mító Hubay-palotába. Herend korábbi tulajdonosával, Farkasházy Jenővel ismeretségük a Gerbeaud család mellett Hubayékon keresztül is köttetett. Hubay és Farkasházy ugyanis párizsi egyetemi éveik óta nagyon jó barát­ságban voltak, erről tanúskodik több évtizedes levelezésük.45 39 Szűts 2011: 40^2. 40 BFL VII.2. e. Cg. 845. 41 Várady Gábor (1858, Máramarossziget-1932, Budapest) A századforduló idején ügyvédként, majd királyi ügyészként dolgozott. A Rainprecht Antal által vezetett Páneurópai Mozgalom (Európai Egyesült Államok) a szabadkereskedelem és szabadforgalom híve volt. Farkasházy Jenő jó barátja, mindketten alapítói az 1908-ban Gerbeaud Emil által létrehozott Kugler Utóda Gerbeaud Rt.-nek. Várady haláláig a Herendi Porcelángyár Rt. ügyvédje volt. 42 BFL VII.2. e. Cg .845. 43 Hubay Jenő (1858-1937) Gyermekkorától a zenei pályára készült és már igen fiatalon kiraj­zolódott tehetsége. Ötévesen kapta első hegedűjét, és hamarosan fellépett különböző hangver­senyeken és koncerteken. 1874-ben került Berlinbe, majd onnan két év múlva hazatért, és Liszt Ferenc mellett zenélt a Zeneakadémián. 1878-ban a mester ajánlólevelével érkezett Párizsba. A következő évtizedekben beutazta Európa jelentős koncerttermeit. 1919 és 1934 között a Magyar Zeneakadémia vezetője volt. 44 Hubay Cebrián Andor (1898, Budapest-1971, Estoril) Hubay Jenő zeneszerző, hegedűmű­vész és gróf Cebrián Róza gyermeke volt. Művészeti tanulmányait Budapesten, Münchenben, Párizsban és Rómában végezte. 1932-ben a Nemzeti Szalon igazgatója lett, emellett pedig szá­mos művészeti és társadalmi társaság tagja. 1936-tól a Herendi Porcelángyár Rt. művészeti vezetője, 1945 tavaszától pedig ügyvezető igazgatója. 45 Szűts 2011: 24. 24

Next

/
Thumbnails
Contents