Szűts István Gergely: Üzlet és diplomácia. A Gulden Gyula vezette Herendi Porcelánmanufaktúra - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 36. (Veszprém, 2015)

A tengerentúl

Üzlet és diplomácia A tengerentúlon Gulden Gyula és családja 1947 őszétől már az Amerikai Egyesült Államokba való kivándorláson gondolkodott. A családfő vízumot igényelt, ám annak feltételezett hosszan tartó elbírálásáig lányát intenzív angol nyelvtanfo­lyamra íratta be Genfben. A vízumigénylés mellé becsatolta Branquinho ügyvivőtől és a Nemzetközi Vöröskereszttől kapott igazolásait is.525 A családi emlékezet szerint a beutazási engedélyt 1948 februárjában végül mégsem ezeknek, hanem egy szerencsés véletlennek köszönhetően kapta meg.526 Géniből indulva egy hetes hajóutat követően március 12-én szállt partra New Yorkban.527 Az újvilágba nem ismeretlenül érkezett, hiszen ki­lenc évvel korábban már járt ott, és most rokonok és barátok is várták. Kezdetben felesége unokatestvérénél, az 1946 óta a városban élő Henry Berthoudnál lakott a Central Park melletti utca egyik hoteljében. Innen próbált munkahelyet és lakást szerezni magának. Fél évvel később vissza­hajózott Európába, hogy magával hozza családtagjait is. A Gulden család 1948. november 3-án érkezett Le Havre-ból New Yorkba.528 Gulden Gabriella nem emlékszik pontosan, de feltételezhetően korábbi amerikai kapcsolatainak köszönhetően kapott apja vezető állást a New York állambeli Syracuse város porcelángyárában. Itt a vállalat művészeti igaz­gatója lett, és elsősorban a szervizgyártó egység koordinálásával valamint reklámozással foglalkozott. Egykori Herendi belépéséhez hasonlóan hu­szonöt év múltán is ugyanolyan lelkesedéssel és kitartással kezdett új mun­kahelyén. Már ez év márciusában előadást tartott a syracuse-i nemzetközi kerámiakiállításon és a következő években is a város művészeti életének ak­tív tagja maradt.529 Menedzserszemléletét az új közegben is igyekezett kama­toztatni, 1950-ben az Egyesült Államok külügyminisztériumához fordult a syracuse-i és más hazai porcelángyárak támogatása ügyében,530 míg három 525 Gulden Gabriella gyűjteménye. 526 Gulden Gabriella szerint apja egy már beutazási engedéllyel rendelkező, de utazását vissza­mondó személy helyet kapott zöld utat az Amerikai Egyesült Államokba. 527 https://familysearch.org/search/record/results?count=20&query=%2Bgivenname%3AjuI es~%20%2Bsumame%3 Ágúidén­528 https://familysearch.org/search/record/results?count=20&query=%2Bgivenname%3Ajul es~%20%2Bsumame%3Agulden~ 529 Syracuse Herald 1948. december 12. 53° Reed-Skoczen 1997:139. 160

Next

/
Thumbnails
Contents