Szűts István Gergely: Üzlet és diplomácia. A Gulden Gyula vezette Herendi Porcelánmanufaktúra - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 36. (Veszprém, 2015)

A Gulden család ingó- és ingatlan vagyonának sorsa 1945 után

Üzlet és diplomácia lalásaira vonatkoztak. 1946 márciusában megjelent a Népszavában egy cikk, amelyben a korszak kommunista retorikája szerint a „népelnyomó és fasiszta" vezetést támadták. Az írás Gulden mellett a Gerbeaud Rt. és Herend ügyvéd­jét, Krausz Józsefet is bűnösnek kiáltotta ki.483 Két hónappal később az üzemi bizottság egy petíciót nyújtott át a tulajdonosoknak, amelyben Szelényivel és Ungerrel szembeni vádjaikat illetve javaslataikat fogalmazták meg.484 A vállalatvezetés és az üzemi bizottság közötti viszony a következő hónapokban sem javult. A kommunisták által irányított üzemi bizottság 1947 nyarán árdrágítással vádolta meg a vállalatvezetést, amelynek híre a Magyar Országos Tudósítóban is megjelent.485 Az ügy kapcsán a Gazdasági Rendőrség 1947 júliusában nyomozást indított az őrizetbe vett Szelényi Tibor ellen, akit hat napig mindenféle vád nélkül tartottak fogva. A követ­kező hetekben kiderült, hogy Szelényit folytatólagosan elkövetett árdrágí­tással vádolták, mert véleményük szerint cukrászsüteményeikben tudato­san használtak vaj helyett margarint, ám termékeiket ugyanannyi pénzért kínálták.486 Az alig négy hónapig tartó vizsgálat után az Uzsorabíróság 1947 októberében végül ejtette a vádat Szelényi ellen.487Ezzel azonban nem ér­tek véget a vállalatvezetés elleni támadások, hiszen a Gazdasági Rendőrség már a következő hónapban ifjabb razziát tartott. Ekkor a nem megfelelő liszthasználat miatt indítottak vizsgálatot a cukrászda ellen.488 1947 nyarán Gerbeaud Gabriella visszatért Budapestre, hogy személyesen győződjön meg családja (egykori) ingó- és ingatlanvagyonának helyzetéről. Közvetlenül érzékelve a politikai helyzetet, sógora letartóztatását, valamint a családdal szembeni ellenséges politikai légkört, hamarosan távozott az or­szágból.489 Rövid itt tartózkodása alatt igyekezett még meglévő kapcsolatait felhasználva menteni a menthetőt. Ez az elitváltáson (erőszakkal, erőszakos ráhatással) átesett, új megbízható kommunista káderek által egyre inkább ellenőrzött hazai közéletben ekkor már szinte lehetetlennek tűnt. Gerbeaud Gabriella ittléte alatt - pár nappal Szelényi letartóztatása előtt - június 30-án tartotta utolsó rendkívüli közgyűlését a Gerbeaud Rt. A vállalat cégbírósági iratai között csak a megjelentek nevei szerepelnek, a közgyűlés tárgya sajnos nem. A rövid jegyzőkönyv szerint Gerbeaud Gabriella mellett három húga valamint a Gerbeaud Rt. és a Herendi Porcelángyár Rt. ügyvédje, Krausz József volt jelen.490 483 Népszava 1946. március 3. 484 Jeni 1966: 497. 485 Magyar Országos Tudósító 1947. július 18. 486 Dr. Szelényi Tibort a 8800/1946. M.E. rendelet 15. §-ában meghatározott vétsége miatt he­lyezték vád alá. 487 ÁBTL 3.1.9. V-10219/1. 488 Magyar Országos Tudósító 1947. november 14. 489 Gulden é.n. 79. 490 BFL VII.2.e. Cg.845.; Az 1943-1944-es hivatalos adatok szerint az igazgatóság tagjai továbbra is 148

Next

/
Thumbnails
Contents