Szűts István Gergely: Üzlet és diplomácia. A Gulden Gyula vezette Herendi Porcelánmanufaktúra - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 36. (Veszprém, 2015)

Erősödő állami kontroll

Üzlet és diplomácia tottak az egykor irodának használt szobából.466A vállalatvezetés a követke­ző napokban több beadványban igyekezett bizonyítani, hogy az elszállított irodabútorok az ő tulajdonukat képezik, ám nem jártak sikerrel. A Duna utcai épület a Gerbeaud Rt. és részben Gulden Gyula tulajdonában volt, azonban annak államosítása a politikai nyilatkozatok és intézkedések miatt egyre nyilvánvalóbbá vált. 1947 márciusában minden érintett számára világos lett, hogy a magyar államigazgatás diktatórikus módszerekkel igyekszik felügyelni, és végső célként megszerezni a vállalatot. Ennek részeként összehangolt eljárást in­dítottak a részvénytársaság vezetői ellen. Az időzítés nem lehetett véletlen. Egyrészt ezekben a napokban hosszas kérvényezések után sikerült enge­délyt szerezni Krausz Józsefnek, hogy néhány napra kiutazzon a bécsi nem­zetközi vásárra. Másrészt március 5-én egy cikk jelent meg a Szabad Népben a hazaárulónak bélyegzett Guldenről és a kommunisták szemében már hosz- szú évtizedek óta ellenségnek számító Gerbeaud vállalatról.467 Ezt néhány hetes csend követte, majd 1947. március 26-án a Gazdasági Rendőrség nyo­mozói rajtaütésszerű házkutatást tartottak Hubay Cebrián Andor lakásán. Ennek során többek között lefoglalták a Gulden Gyulával és az Articával folytatott levelezést.468 Hubay felesége visszaemlékezésében részletesen ír erről az estéről, a házkutatásról valamint a család által őrzött valuta sikeres elrejtéséről.469 Ezen a napon a herendi gyárban és a budapesti irodában is házkutatást tartottak, és számos dokumentumot lefoglaltak.470 A nyomozás komoly aggodalmat keltett az igazgatóságban, különö­sen azután hogy Hubayt már másnapra beidézték, ahol erőszak alkalma­zásával próbálták vallomásra bírni. Bár az ellene és a vállalat vezetésével szemben kreált vádakat nem ismertették vele, Hubay feltételezte, hogy Herend exportügyeivel kapcsolatban indulhatott nyomozás. Az ügyvezető igazgatóval szembeni gyanút az is táplálhatta, hogy a háborút követően az amerikai misszió vezetője, Arthur Schoenfeld családjával együtt a Hubay palotában rendezkedett be.471 A nyomozó hatóságok pár nappal később közölték a vádat Hubayval, e szerint valóban valutaügyek miatt indult vizsgálat a vállalatvezetés ellen. Koncepciójuk szerint Gulden mint vezérigazgató és főrészvényes, valamint 1945-től az export részleg vezetője, a háború befejezése óta tudatosan igye­466 MNL VeML XI.46.c.aa. 28. tétel. 467 Szabad Nép 1947. március 5. 468 MNL VeML XI.46.c.aa. 1.1. tétel. 1947. április 1.-én tartott igazgatósági ülésen számolt be Hubay Cebrián Andor az előző héten lezajlott házkutatásról. 469 Astrup-Hubay 2007: 165. 470 MNL VeML XI.46.c.aa. 1.1. tétel. 471 Astrup-Hubay 2003: 186. 144

Next

/
Thumbnails
Contents