Szűts István Gergely: Üzlet és diplomácia. A Gulden Gyula vezette Herendi Porcelánmanufaktúra - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 36. (Veszprém, 2015)

Gulden, az embermentő diplomata (Budapest, 1944)

Gulden, az embermentő diplomata meg, de nem hagyják magukat eltranszportálni és így csak néhány Volksbund csa­ládot vittek vonaton el. "m A több hete ágyban fekvő Gulden Rezső levele második felében arról ér­tesítette öccsét, hogy a veszprémi püspököt, Mindszenty Józsefet több pap­jával együtt letartóztatták. A püspökségen maradt atyák megkeresték őt, és rajta keresztül kérték, hogy öccse tiszteletbeli alkonzulként próbáljon segí­teni püspökükön. „Ha módod van hozzá, nem tudnád Te, mint portugál ügyvivő valahol a minisztériumban ezt szóvá tenni és kérni, hogy adják legalább a karácsonyi ünnepekre szabadon a Püspök urat a papjaival együtt. Nem igen hiszem, hogy Neked fog sikerülni, erre figyelmeztettem már előre az urakat, de azért mégis megpróbálok, amit lehet.408 409 Ezt a levelet a tíz nappal korábban Svájcba távozó Gulden Gyula azonban már soha nem olvashatta, sőt bátyjával sem találkozott többé. Gulden néhány nappal Genfbe érkezését követően a korábban idézett je­lentést küldte a portugál külügyminiszternek, majd a vöröskereszt képvise­lőivel is találkozott. Levelében és személyes beszámolójában a telefon és távírda szolgáltatás bizonytalanságai miatt közvetlen információkkal tudott szolgálni a budapes­ti állapotokról, a zsidóság helyzetéről. Jelentésében beszámolt a több tízezer zsidó Németország felé tereléséről valamint a menlevelek körül kialakult bi­zonytalanságról. Gulden közölte azt is, hogy a 700 portugál útlevél kiadása mellett a követségen dolgozó zsidó származású magyar állampolgárokkal és családtagjaikkal együtt összesen 1200 személynek állítottak ki védleveleket, akik egy része viszont nem szerepelt a nyilvántartásban. Jelentésében a többi semleges állam mentőakciójáról is szót ejtett.410 A Genfbe érkező Gulden Lisszabon tájékoztatása mellett, legfontosabb feladatának a Budapesten maradt portugál védelem alatt álló személyek megmentését tartotta. Az akadozó távirati összeköttetések ellenére decem­ber 20-a táján sikerült egy üzenetet eljuttatni Kemény külügyminiszterhez, aki 21-én kelt válaszlevelében engedélyt adott háromszázötven zsidó sze­mély kiutaztatásához.411 Cserébe, kormánya helyzetét reálisan még ekkor sem felmérve, a leendő lisszaboni nyilas külügyi megbízottak elismerte­tését kérte. Kemény „engedélye" azonban az ostrom előtt álló, körülzárt Budapesten már nem jelentett semmit, a védlevéllel rendelkezők kimenekí­tése ekkor már teljesen lehetetlen lett volna. 408 MNL VeML XI.46.c.aa. VIII.4. tétel. 409 MNL VeML XI.46.c.aa.VIII.4.tétel 4,0 Ben-Tov 1992:184. 411 „Táviratát megkaptam. Hozzájárulok hétszáz zsidó közül háromszázötvennek Portugáliába való kiszállításához, lebonyolításra kérek sürgős intézkedést. Szíveskedjék Vöczköndy László vagy Makray Sándor követségi tanácsosok chargé d'affaires-ként Lisszabonba leendő kiküldéséhez portugál kormány előzetes hozzájárulását kieszközölni. Curriculum vitaek címére futár útján mennek berni portugál követ­ségre." MNL OL-K-707-1944-1945-1. t. Távirat sz. 22.521/1944. Idézi: Karsai 2014: 912. 127

Next

/
Thumbnails
Contents