Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)
II. Forrásközlések - Visszaemlékezés, interjúk
Visszaemlékezések, interjúk Éppen száz szerencsénkre kinyissa az ajtót egy nyilas, de nagyrangos volt, én nem tudom, de ott mondták. Ászt a bátyámnak mindjárt: „Szervusz, hát honnan kerültél te ide?” Azt mondja a bátyám, hogy így és így, így és így, és hogy „Segítsél rajtam, azt mondja, megszöktem Székesfehérvárról, mert az oroszok átmentek a sok cigányasszonyokon, tudjátok, hogy mit csinálnak - azt keresik, hogy melyiket fogják meg, így és így...” Hát hazudgáltak össze-vissza. Mondom nekije: „Ide figyeljen, tisztesség szó mondásom, mondom, énvelem kilenc vagy tíz orosz megtette, én nem bírom, hanem engedjenek engem, hogy valamilyen orvosnál menjek, nézessem meg magam, mert már meghalok.” „No, kapnak egy cédulát, kimehetnek. Délre visszagyünnek, de amellik nem gyün be, tegye magára a körösztöt, hogy az első golyótul, a hatás meglesz.” Na, most mit csinálunk? Hát így is baj, úgy is baj. Azt mondja a Nyomós a bátyámnak: „Eredj valamilyen házba, kérdezd, van-e bor valahun eladó?” Száz forintért adtak egy félliteres üveget borral, vagy egy félliteres pohár bort. Ott volt egy gyönyörű német katona, nagy teherautóval, és elkezdett a bátyámmal ott beszélni. Azt nem is tudom, hogy mit szórakoztak, mert én már... Az eszem se volt ott. Azt mondja: „Hová mennek?” Azt mondja az uram: „Elvinne minket Pápáig? Amit kér, megfizetjük.” - „Nem köll nekem, azt mondja, fizetni - üljenek be.” Úgy elvittek minket Pápára, akkor ottan megháltunk. Két éjjel voltunk Pápán, úgy, hogy három nap alatt. Gyütt egy fegyőr ki, Fehérvárrul, a feleségével menekült, és a többi cigányokat Pápán nem bántották, egyáltalán a cigányokat. Kint voltak, tetszik tudni, a piacon, vásárolni. Úgy hallotta az egyik cigányasszony, mikor mondta az őr, egy fegyőr a feleségének, azt mondja: „Nézd, képzeld, azt mondja, itt az összes cigány, a szegény fehérváriakat meg mind kiirtották.” Úgy tudtuk mi meg, hogy azok a cigányok Fehérváron meghaltak. Akkor mindjárt mink elmentünk Győrbe, az estéli vonattal, de ott is kártalan volt. Ott is egy hét alatt összeszedtek minket. Bevittek abba a táborba, és gyütt mindjárt a nyilas főnök, aki szóval a legnagyobb volt. Azt mondja: „Mit akartok?” Ki voltunk már állítva: zsidók az egyik oldalon, a cigányok a másik oldalon. Hát annyi érzés volt benne, hogy azt mondja: „Hát nézzétek, a cigányoknak se titkos rádió, sem az Isten csudája nincs, azt mondja; amiért most a fehérvári cigányokat agyonlőtték, ott, ahun van egy cigányember, azt mind kiirtsuk?” Azt mondja: „Akkor a magyarokat is úgy ki lehetne irtani, azt mondja, éppen úgy, mint a cigányokat.” Azt mondja: „Jól van, őket vihetitek, őket meg bocsássátok el, és vigyázzatok tovább rajtuk, hogy mit végeznek.” Úgy aztán onnan Győrbül, a táborbul minket kiengedtek, ott Győrben egyiket sem lütték agyon, hát szóval, csak a zsidókat; minket nem lüttek agyon, úgy menekültünk ki. És mikor láttuk: egy hónap, két hónap elmúlt, csönd van, úgy kerültünk haza Fehérvárra. De már mire mink Fehérváron hazagyüttünk, sem lakás, sem putri, hát mit mondjak magának: tiszta fold volt alattunk. Úgy osztán 267
