Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - A székesfehérvári nyilasok tevékenysége

II. Forrásközlések Ha Schubert ezzel vádol, ennek csak az lehet az oka, hogy ők bántalmazhatták, sőt, ezt, mint pletykát, hallottam is Tevelen, és úgy látszik, Schubert most úgy gondolja, hogy miért ne keverjen engem is ebbe a dologba. Ezeket a zsidókat én másnap délelőtt már vissza is kísértettem Pápára, mert nem akartam, hogy Schubert további bántalmazásainak legyenek kitéve. Vörös nevű csendőrömnek panaszolták ezek a munkaszolgálatosok, hogy a párt őket Pápán kirabolta, és minden értéküket elszedték. Az összes panaszokat Vörössel jegy­zőkönyvbe vétettem, és a belügyminiszternek, illetőleg a párt országos központ­jának egy jelentés kíséretében felküldtem. Dr. László Ervin (aláírás) Pintér József (aláírás) népügyész Bákó Magdolna (aláírás) jegyzőkönyvvezető JEGYZŐKÖNYV készült a székesfehérvári népügyészségen 1946. évi július hó 29-én Pintér Jó­zsef gyanúsított kihallgatásáról. Jelen vannak alulírottak. Zsidógyülölő, abban az értelemben, ahogy azt ma általában mondják, sohasem voltam. 1938-ban a Felvidéken, mint a kilencedik lövész zlj. hadnagya, és nem, mint főhadnagya szolgáltam, soha se zsidóknak sem másnak a bántalmazására parancsot nem adtam, arról sem tudok, hogy a zászlóalj más tagja ilyet elkö­vetett volna.394 Farkas395 nevű emberem volt, illetőleg a zászlóaljamban szolgált ilyen nevű, úgy hogy sejtem, kiről lehet szó, bár az utónevét nem tudom, azonban ez sem volt jó emberem, mert egy ízben fegyelmileg meg is büntettem. Nem tudok róla, hogy Farkas István zsidókkal kegyetlenkedett volna. Olyan parancsot, hogy egy őrizetbe vett zsidót Ilk községből Vásárosnaményba kísérjenek el, tudtommal nem adtam, de nem is adhattam, mert ez a zászlóalj­parancsnok hatáskörébe tartozott. A zsidó üzletekben itt maradt áruk kiárusítására vonatkozólag a rendőrségen 1946. június 17-én tett és a nyomozati iratok között 50. sorszám alatt elfekvő jegyzőkönyvben foglalt, és előttem most ismertetett vallomásomat teljes egészé­ben fenntartom. 394 Ennek épp ellenkezőjét vallotta a Felvidéken Pintér parancsnoksága alá tartozott Rác György. ÁBTL 3.1.9.-V-128404/a, 23. 395 Farkas István (ld. néhány sorral lentebb). 96

Next

/
Thumbnails
Contents