Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

II. Forrásközlések - A székesfehérvári nyilasok tevékenysége

A SZÉKESFEHÉRVÁRI NYILASOK TEVÉKENYSÉGE JEGYZŐKÖNYV Készült a székesfehérvári népügyészségen 1946. évi július 27-én Pintér József gyanúsított folytatólagos kihallgatásáról. Jelen vannak az alulírottak. Gyanúsított a hozzá intézett kérdésekre előadja: Rózner Imrét,381 Berki Józsefet, Abt Károlyt én nem internáltattam, ellenük semmiféle intézkedést nem tettem. Rágalom az, hogy dr. Szilágyi Károllyal összejátszva én vesztegetési pénzeket kaptam volna. A valóság az, hogy Szilágyi működésével én magam sem voltam megelégedve. Sohasem volt a pártnak ügyésze, legalábbis tudomásom szerint, ellenben azt tudom, hogy illetéktelenül a párt ügyészének adta ki magát, és nyilas párttagok, amint ezt hallomásból tudom, több ízben panaszkodtak, hogy ügyeiket hanyagul intézi. Arról, hogy Szilágyi vett-e fel, és kitől milyen össze­get, azt nem tudom. Székely Györgyöt382 névről nem ismerem meg, az azonban teljesen kizárt, hogy én az utcán megfogtam volna embereket, és agyonlöve- téssel fenyegetve kényszerítettem volna őket katonai vagy pártszolgálatra való bevonulásra. Az 1938-as felvidéki bevonulás alkalmával a 9-es lövész zászlóaljban mint tart. hdgy. teljesítettem szolgálatot. A zászlóalj 70 %-ban székesfehérváriakból ál­lott, illetőleg Fejér megyei egyénekből, parancsnokuk Bartosievitz László m. kir. őrgy. volt. Semmiféle kivégzést nem foganatosítottunk, sem én, sem a zálj.- nak egyetlen embere sem. Dr. Paulay Istvánt383 a németek fogták le, és Bilkey, Neményi társasággal együtt kihallgatásuk után, december elején a jegyzőkönyvek 1 példányát a belügymi­niszterhez felküldve átadták a nyilas pártnak. Erről csak Dominó elbeszé­léseiből tudok, magam ez ügybe nem folytam bele. Baksa Istvánt ismerem, de hogy dr. Paulay ügyében járt-e nálam, arra nem emlékszem. Vájná (Weisz) József384 elfogatásáról én nem tudok, Schubertnek semmiféle pa­rancsot nem adtam ki, ellenben valamelyik pártember már vagy 2 héttel azután, hogy ezeket a munkaszolgálatosokat elfogták, említette nekem, hogy volt közöt­tük egy Vájná nevű egyén, aki arra hivatkozott, hogy nekem iskolatársam volt, és szeretne velem beszélni. Hozzám azonban nem vezették elő, és hogy mi történt velük, arról nem tudok. 381 Rozner Imre, várpalotai bőrkereskedő. 382 Székely György, székesfehérvári MÁV-ffitő, a Nyilaskeresztes Párt tagja. 383 Dr. Pallay István székesfehérvári ipartestületi titkár. Németországba deportálták. 384 Vájná (Weisz) József zsidó munkaszolgálatos. 93

Next

/
Thumbnails
Contents