Harmat József: Roma holokauszt a Grábler-tónál. A székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése várpalotán 1945-ben - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 34. (Veszprém, 2015)

I. Bevezető tanulmányok - A forrásközlés szempontjai

I. Bevezető tanulmányok Végül nyolc hosszú év szünet és hallgatás után 2006 augusztusára sikerült elé­rni, hogy a Thury téren legalább egy kopjafát állíthassanak az immár több mint 60 éve ártatlanul kivégzett székesfehérvári és várpalotai cigányoknak. Felállí­tásához jelentős anyagi segítséget nyújtott a Mensch Alapítvány. Kohl János297 alkotását 2006. augusztus 3-án avatta fel Babai Elemér, a helyi CKÖ elnöke és Geiger András, a Mensch Alapítvány létrehozója.298 A kopjafán - senki nem tudja, miért - 1944. febr. 14. szerepel. 2014. augusztus 2-án a roma holokauszt 70. évfordulója alkalmából Várpalota Város Önkormányzata, a Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormány­zattal és a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltárral közösen szervezett megemlékezést Várpalotán. A székesfehérvári és várpalotai áldoza­tokról a Thury-várban megrendezett kiállítással, Varga Ágota Pharrajimos című dokumentumfilmjének levetítésével, kerekasztal-beszélgetéssel és a Grábler- tavi tragédiát feldolgozó dramatizált előadással emlékeztek meg. A napot Snétberger Ferenc299 és tanitványainak a gitárművész holokauszt 50. évforduló­jára írt müvének előadása, végül a kivégzés helyszíne közelében felállított új emlékmű felavatása, és halottak elmékére 118 gyertya meggyújtása zárta. Az emlékműállítás - úgy tűnik - nem csak az anyagiakon múlott, kellett hozzá a jó szándék és az akarat is. ,A sok cigányt mind elvitték, nagy árkokat ásni vitték. A nagy árok lassan mélyül, víz bugyog fel a mélyérül." (Choli Daróczi József: Elvitték a cigányokat) A FORRÁSKÖZLÉS SZEMPONTJAI A források sorozatát tizenegy tartalmi szakaszra tagoltuk. Az egyes csoportok címe az oldal tetején, az élőfejben olvasható. A források első csoportja a társadalmi közállapotokat érzékelteti, a korabeli belügyminisztériumi jelentés és a helyi sajtó cigánykérdéssel kapcsolatos tudó­sításainak szűrőjén keresztül. 297 Kohl János, fafaragó, a népművészet mestere. 298 ÁRMÁS (2006), ÁRMÁS (2006a). 299 Snétberger Ferenc (1957-) Kossuth-díjas és Liszt-díjas gitárművész. 49

Next

/
Thumbnails
Contents