Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Szíjártó M. István: A kosellecki „nyeregidő” a 18. század végi magyar politikában
Szíjártó M. István a Geschichtliche Grundbegriffe sorozat5 elméleti megalapozásakor használta a Sattelzeit kifejezést. „Nyeregkor”-nak a kulcsfogalmak értelmezésének nagy átrendeződését nevezi, amely szerinte a német eszmetörténetben 1750 és 1850 között ment végbe. Kérdésem tehát az, hogy a magyar politikai gondolkodásban, konkrétan az 1790-91. évi diéta vallásügyi vitáiban is észlelhető-e a „nyeregkor”. Az időszemlélet változását megpróbálom közvetlenül is megragadni, de elsősorban a szuverenitás kérdésén keresztül fogom megközelíteni. A német történész koncepciójának egyik eleme az időfelfogás teljes átalakulása. Úgy véli, hogy „a haladás megtapasztalásának hatására a „tapasztalás terét már nem ölelte körül a várakozás horizontja: a tapasztalati tér és a várakozási horizont határai szétváltak.”6 Gondolatát később Francois Hartog a jelenre is kiterjesztve háromszakaszos elméletté fejlesztette a történetiség rendjeiről beszélve. Ezek közül a felvilágosodás korában a múltra orientált és a jövőre orientált szemlélet váltotta egymást.7 Egy példával élve: ma az „avítt” egyértelműen negatív értéktöltetű szó. Az avita constitutio vagy avitce consuetudines (a „régi alkotmány” vagy a „régi szokások”) jelentése valamikor egyértelműen pozitív volt, és sokszor került szembeállításra a „káros újítások”-kal. A pozitívból a negatívba való átfordulás mögött az időszemlélet átalakulása állt. A 18. században jelent ugyanis meg a haladás koncepciója. Ezt megelőzően lényegében kétféle időfelfogással lehetett találkozni: egyrészt az emberek mindennapi tapasztalatai ciklikusságra utaltak, másfelől pedig, ha valaki nagyívű koncepciót fogalmazott meg, akkor saját korát egy hanyatló íven ábrázolta. Ennek egyik, a középkorban domináns változata az az ágostoni időfelfogás, amely a történelmi világ Krisztus eljövetelénél kijelölt csúcspontja után az utolsó ítéletig tartó hanyatlást látott.8 Ebből a koncepcióból az következik, hogy a régi jó, az új csak rosszabb lehet annál. Jól mutatja ezt néhány szavunk jelentésváltozása. Ha megnézzük a Czuczor-Fogarasi-féle első magyar szótárt, akkor az „öreg” szó három jelentéséből csak az utolsó a ma alapjelentésnek tekinthető „idősebb, vénebb, korosabb”, ezt megelőzi „a maga nemében a többinél nagyobb” és a „társadalmi, tiszti, állapod tekintetben nagyobb fokon álló” - összhangban az „öregbít” szó ma is használatos jelentésével („nagyobbá tesz”). A szótár a következő magyarázatot fűzi mindehhez: „Ez értelmezésekből kitűnik, hogy az öreg szóban eredeti alapfogalom a nagyság és pedig tulajd[on] érdelemben] a térbeli, átvfitt] érdelemben] az időbeli nagyság.” Ha ellentétét keresve az 5 Brunner-Conze-Koselleck (1972-1997). 6 Koselleck (2003) 418. 7 Hartog (2006). 8 Breisach (2004) 94-95. 10
