Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750-es 1760-as években tartotta a rendtagokra jellemző Don előnevet, az erdélyi püspökséget a „Pius Manzador e Congegatione clericorum Regularium Sancti Pauli, Dei et Apostolicce sedis gratia Episcopus Transylvaniensis" titulus alatt vezette. Figyelemre méltó irodalmi tevékenységet fejtett ki. írásaiban a mérsékelt reformkatolicizmus híveként mutatkozik előttünk. Összesen 44 dicsőítő, köszönő és temetési beszéde látott nyomtatásban világot. Prédikációit mind a pápai kúria, mind a császári udvar többször dicsérte, mint amelyek állítólag számos arisztokratát ösztönöztek konverzióra.142 Véleményem szerint Manzador kinevezésében a megjutalmazás aktusa mellett legalább annyira szerepet játszott az, hogy ismerte a missziósügy és a vallásügy működésének természetét, prédikációival pedig célba vehette (volna) az erdélyi arisztokrácia protestánsnak maradt tagjait is. Nem a püspökön múlt, hogy betegsége és kinevezése utáni hamar bekövetkező halála nem tették lehetővé, hogy előéletében mutatkozó tehetsége szerint fejlessze tovább az erdélyi missziósügyet. Tanulmányom kezdetén Padányi Biró Márton Enchiridionjával indítottam, amely olyan diplomáciai viharokat keltett, hogy 1753-tól elindította a tereziánus valláspolitika lassú enyhülését. Ebben a helyzetben a veszprémi püspök külön kiemelte, hogy az általa elvett protestáns templomok mindössze a katolikus elődök által emelt építmények jogos visszaszerzései. Kutatási területem, Erdély kapcsán kimutattam, hogy a magyar korona e külön kormányzott részében a század első felében leginkább a középkori kolostorépületek visszaszerzése és a hagyományos rendek (elsősorban a ferencesek) újra felvirágoztatása és az újabb kori rendek (elsősorban a jezsuiták és piaristák) letelepítése volt az elsődleges cél. A visszaszerzés első hullámának lezárulta után, 1731-ben fogalmazódott meg az összes valamikori katolikus templom és közjövedelem visszaszerzésének programja, de e program gyakorlati megindítására három évtizedet kellett várni. Erőteljesebb katolikus aktivitás 1761-ben indult el, amikor belső-ausztriai tartományok (elsősorban Karintia) példájára Erdélyben is elindult a missziók szaporítása. A missziók legfőbb mezeje az unitáriusok lettek, de gyakorlóterepül előzőleg az 1764-1768-as alvinci anabaptista misszió szolgált (annak legerőszakosabb vonásai nélkül). A missziós lehetőségek biztosítására keményedéit az aposztatákkal szembeni fellépés, amelyben az ügymenet tudatos elhúzása is a lefogottak megtörését szolgálta. A püspöki hatalom az állam- hatalom részéről kettős présbe került. Terhelte őket a teljesítési kényszer a missziósügyben, de a társadalmi béke megőrzésének kiemelt igénye is. Ráadásul a protestánsok politikai megfontolásokból a rájuk nehezedő nyomást erősen kritizált püspöki önkénynek és erőszaknak állították be, amellyel szemben ők a természetes uralkodói kegyelemhez és jóindulathoz folyamodnak. Ez az igaz142 Bahlcke (2005) 147-150. 91
