Padányi Bíró Márton veszprémi püspök emlékezete - A Veszprém Megyei Levéltár kiadványai 33. (Veszprém, 2014)
Kovács Kálmán Árpád: Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750 és 1760-as években
Padányi Bíró Márton és a bécsi valláspolitika erővonalai az 1750-es 1760-as években sen bevonultak a császári katonaság által megszállt Kolozsvárra és Szebenbe.42 A püspökség helyreállítására egészen 1716-ig mégsem kerülhetett sor.43 Az 1699- es katolikus pótdiploma eltörölte a római katolikusok vallásegyenlősége ellen hozott törvényeket, statútumokat, szokásokat. Ennek a rendelkezésnek csak az volt a problémája, hogy nem határozta meg, melyek ezek. (A rendelkezés becikkelyezése is csak jóval később, az 1744-es országgyűlésen történt meg.) A fenti dokumentum ezen túl kimondta, hogy a római katolikusok a többi vallásfelekezettel (különösen a reformátusokkal) azonos kiváltságokkal rendelkeznek. Ezt azonban nehéz volt a gyakorlatban megvalósítani, hiszen például a kiváltságok közé tartoztak a tizedadományok is. Végül egy szükséges és méltányos rendelkezése: a római katolikusok a tizednegyedet nem az akatolikus papoknak, hanem saját egyházuk papjainak fizetik.44 Ezt a kettős kitételt a központi állami szervek viszonylag hamar úgy kezdték értelmezni, hogy nem katolikus lelkészek sem húzhatnak járadékot („Zustand“ - sic!) olyan helyektől, ahol pedig egyetlen lélek sem él vallásukból.45 Mivel az erdélyi törvények védték a többségi felekezetnek a középkori templomhoz való jogát, az elvett templomok és iskolák számát az 1690 és 1780 közötti egész időszakra nézve mindössze néhány tucatra tehetjük. A katolikusok számos esetben kérték az Approbata és Compillata katolikusellenes cikkelyeinek eltörlését (1712; 1724; 1730). A protestáns rendek sokáig ellenálltak, mert a katolikusellenes törvények eltörlésében a négy bevett vallás rendszere, végső soron pedig Erdély rendi alkotmánya megbontásának veszélyét látták. A jogegyenlőség követelését azonban a katolikusok mindig kiegészítették más, ellenreformációs célkitűzésekkel is. 1724-ben követelték az aposztázia büntetését, a nem katolikusok külföldi (vagy akár magyarországi) kapcsolatainak elzárását, az unitárius egyház működésének szinte teljes meggátlását, tagjainak hivatalképtelenné nyilvánítását, a szombatosság kiirtását. Az eredmény akkor csak néhány per lett a szombatosok ellen (1724-1729). 1730-ban a protestáns ellenakció hatására az országgyűlés és a kormányszervek nem döntöttek. III. Károly 1731-ben úgy tárgyaltatta meg az ügyet, hogy az akkor már nyomasztó katolikus többségű Gubernium különböző ügyrendi és egyéb indokokkal kirekesztette a tanácskozásból a legtekintélyesebb protestáns tanácsosokat. Az így megtisztított Gubernium az alábbi előterjesztést tette: A négy bevett vallásfelekezet egyenlősége töröltessék el. A nem katolikusok val42 Endes (1935) 273. 43 Lásd alább. 44 Kovács (2005) 3. 45 ÖStA HKA 1767/142-7. 96v-97r. Hadik generális 1767. novemberi tájékoztatása Erdély helyzetéről. 69
